Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GEERT MAK: A morális pánik

daritása csak ily módon őrizhető meg. És itt nemcsak csoportokra gondolok, hanem egyénekre is, például arra a marokkói lányra, akit erővel kényszerítenek házasságra, és a Javapleinen lakó I Iuigen és Ross úrra. Ez a keret az elmúlt évtizedekben igencsak szétesett, leginkább azért, mert állami szinten éveken át kudarcot vallott a törvényalkotó és igazságszolgáltatási politika. Ha egy városban egy zsebtolvaj vag)' eg)' betörő néhány óra elteltével ismét szabadlábon grasszálhat, és ez Amszterdamban hosszú időn át inkább szabály volt mint kivétel, az nem a tolerancia vagy a megengedő politikai vezetés, hanem a hanyag munkavégzés, a cellahiány, a hibás irányítás és az igazságügyet sújtó pénzhiány következménye. Ahogy van „romló kulturális vagyon", úgy vannak „romló problémák" is. Ezek olyan problémák, amelyeket állami szinten kotyvasztanak és a városban szetvíroznak. De van itt még valami. Persze nem Volksgeistre és nemzeti sajátosságokra vagy efféle romantikus fogalmakra gondolok, melyek az elmúlt században annyi nyomotúságot hoztak ránk. Én az arányérzékre, mely szinte eltűnt, a városunkban érvényesítendő közösségi érdekekre gondolok. Ezzel kapcsolatban Unni Wikan érzelmektől fűtött hangon új társadalmi szerződést sürget, amely rögzíti a jogokat és kötelességeket, és amely mind az államra, mind az egyénre nézve kötelező. „Egy európai jóléti államban a polgárjog értékes tulajdon, támogatást biztosító forrás lehet", írja. „De ha a polgárjog valóra akar váltani minden ígéretet, akkor újra kell alkotni és meg kell szilárdítani." Aglobalizáció és minden, ami a világ más részeiből jön, vitatémává teszi a polgárjogot. Szinte minden európai város eddig nem látott kulturális és etnikai sokféleséggel találja magát szembe. Wikan úgy véli, hogy a széthullást csak „egyfajta közös kötőanyag" akadályozhatja meg. „Olyan szabályok kellenek, amelyek mindannyiunkra vonatkoznak, és amelyekben mindannyian megbízhatunk." Wikan szemében a bizalom kulcsfogalom, márcsak azért is, mert az egyes kisebbségi csoportok között könnyen konfliktusok támadhatnak. A kölcsönös tolerancia lényegében a bizalomra épül, nemcsak az egymás jó szándékába, hanem a politikai irányítás és a jogszolgáltatás minőségébe vetett bizalomra is, mert ez utóbbi védhet meg bennünket azoktól, akiket gonosz szándékok vezérelnek. Ami igaz Oslóra, az igaz Amszterdamra is. Unni Wikan jól érzékeli, hogy igen sok bevándorló olyan kultúrákból érkezik, ahol lojalitás csak és kizárólag a klánnal, illetve családdal szemben létezik, ahol az államot gyűlölik vagy (ki)használják, és ahol a demoktáciát és az emberi jogokat kétkedéssel szemlélik. A társadalmi szerződés minden oldal számára rituális szakítást teremt. Egyértelművé kell tenni, hogy az Amszterdam nyújtotta szabadság és jólét nemcsak arra való, hogy az ember nagykanállal behabzsolja, hogy