Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GEERT MAK: A morális pánik

Ilyen folyamat tanúi vagyunk Európában is. A mi fogalmainkra lefordítva, itt már rég nem a Rotterdam és Utrecht, vagy az Utrecht és Amszterdam közötti, hanem a Randstad és Hamburg vag)' a Randstad és Milánó, vag)' a Rurh-vidék közötti viszonyról van szó. Es Amszterdamnak ebben a felállásban kell megtalálnia önmagát. Új fotmákat, új nyelvet, újfajta polgárt kell teremtenie. Ezzel el is jutottunk az utolsó kérdéshez, azokhoz az amszterdamiakhoz, akik mindig is itt laktak. Hiába idéznénk itt most számadatokat és vizsgálati etedményeket, az mindig egy egész más történet, hogy az emberek hogyan élik meg a tényeket. Előfordulhat például, hogy bizonyos kerületekben a bevándorlók jól és biztonságban érzik magukat, miközben az őslakosok és a döntéshozók problémásnak látják a dolgokat. Alár 1992-ben is tapasztalható volt bizonyos elégedetlenség a bevándorlókkal és a város változásaival kapcsolatban, és könyvemben én is hozok erre példákat. A Javapleinen lakó Huigen úr és Ros úr például azt mondta: „Sajnálom azokat a fiatalokat, akiknek tíz év múlva itt kell majd élniük. De az már nem a mi bajunk lesz." És meg is volt rá az okuk, hogy aggódjanak, mert már akkor is megtörtént, hogy megtámadták Huigen úr feleségét, amikor varrófoglalkozásra ment, Ross urat pedig este kétszer is kirabolták az utcán. 2002-ben a keserűség a Scheldestraaton natúr dühvé és erkölcsi pánikká fokozódott. Az üstben feszülő nyomást csak tovább növeli a lakáshiány, mely mind a szegényt, mind a gazdagot a kis lakás fogságában tartja, a kétes hírű városrészek és a sok kilátástalan jelzáloghitel. És mindezt csak tetézte a 2001. szeptember 11 -ci terrortámadás, Pim Fortuyn meggyilkolása, a szociáldemokrácia robbanásszerű lezüllése, a gazdasági visszaesés - ezek mindmind olyan események voltak, melyek nagy érzelmi hullámokat kavartak és amelyeket 1992-ben el se tudtunk volna képzelni. Ezek az érzelmek részben konkrét tényekből, illetve körülményekből erednek, tehát valós félelmekből és valós bizonytalanságérzetből, részben viszont azoktól függetlenek. Részben az összetartozásérzés, egy zárt világ, eg)' városrész, egy város, a biztonságérzet eltűnése felett étzett fájdalom megnyilvánulásai. Részben rólunk, az őslakosokról, a hollandok és az amszterdamiak önképéről szólnak. Kik is vagyunk mi amszterdamiak tulajdonképpen és mit képviselünk? Hirtelen rá kell döbbennünk, hog)' már nem is tudjuk olyan jól, pedig ha valaha, akkor épp most kellene tisztában lennünk vele. Európában hatalmas népmozgások vannak, a bevándorlók követelései egyre hangosabbak, a velük szembeni elvárások egyre szigorúbbak, az összeütközések egyre szemmelláthatóbbak. Ali, született hollandok azt gondoljuk magunkról, hogy