Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

MARGALITH KLEIJWEGT: Láthatatlan szülők

Tizenöt év múlva talán már nem is lesz szükség az Ekmelhez hasonló intézményekre, mondja Zeki. Ma számos Ekmel szülő úgy él a maga kis világában, hog\' fenyegetésként él meg mindent, ami azon kívül történik. De ők is szeretnék, hogy orvos vagy ügyvéd legyen a gyerekükből. Még akkor is, ha sokszor azt sem tudják, mihez van tehetsége a gyereknek, fejtegeti Zeki. Még a gimnázium és a szakoktatás közötti különbséggel sincsenek tisztában. Ha a gyetek nem üti meg az iskolában megkövetelt szintet és nem úgy viselkedik, ahogy kell, a szülők nagyon dühösek. A tanárokra, akik nem törődtek eléggé a fiukkal vagy lányukkal. Az iskolára, amely a szülők szerint nem értesítette őket rendesen. És a társadalomra, amely hátrányos helyzetbe taszítja a bevándorlókat. A szülők nem értik, vagy nem akarják megérteni, mondja Zeki, mi volna az ő szerepük. Néhány héttel később egy este együtt vacsorázhatok a gyerekekkel. Már ott vár az ismerős papucs. Deniz zokniban, derűsen sétál fel előttem a lépcsőn. Hóna alatt az Elsevier című hetilap legújabb száma. Egy ideje holland folyóiratokat olvas, meséli. Egyre jobban érdekli a politika. Ismét a szép fogadóteremben foglalunk helyet. Négy szempát mered kérdőn rám. Mit szeretnék tudni, kérdi Emre. Hogyan látják a jövőjüket. „Szeretnénk sokra vinni", mondja Emre. O van a legkevésbé zavarban. Sötét haj, ambícióról árulkodó szemek. „Ali nem érjük be annyival, hogy beállunk a sorba, hatni is akarunk. Ez nagyon fontos, és ezt a fiúknak is újra és újra elmondjuk. Csak ha tanulsz, akkor jutsz előbbre." Odalenn a férfi szakácsok már készítik az ételt. Hatalmas, töltött krumplival teli lábasok melegszenek a tűzön. Aztán látok még rizst, tésztával és gyümölccsel teli tepsiket, szőlőt és banánt is. A szuterénben elfogyasztott vacsora alatt a nyolcvan fiú feltűnően kis lármát csap. Étkezés után mindenki csinálja a házi feladatát. Bekir szorgalmasan körmöli a matekot. Deniz mögötte áll és figyeli. „A kitartás a legfontosabb", mondja Zeki. „Szívósnak kell lenni", helyesel Emre. A tizenhét éves Jasszin mintaszerű Ekmel-diák. Az elmúlt években keményen tanult és most készül a gimnáziumi érettségite. Közgazdász szeretne lenni, pénzt szeretne keresni. Tizenkét éves koráig Hoogeveenben nőtt fel, ezért beszél északi akcentussal. Nővére még a szüleivel lakik Drenthében. Nemrég ment férjhez. Férje Törökországot cserélte fel Hollandiának ezzel a szegletével. Jasszin keveset találkozik a szüleivel, legfel-