Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

JAN RATH: Hogyan zajlik az etnikai székfoglalósdi Mokumban?

vándorló munkások, az anyanyelven oktató tanárok vagy a kisebbségi politikában dolgozó munkatársak (Bovenkerk, den Brök és Ruland 1991). A bevándorlók állami szféra felé irányítása érdekes jelenség. Már Waldinger is nyomatékosan utalt rá, milyen súlya van ennek a szektornak New Yorkban és Los Angelesben az afrikai amerikaiak körében. Annak idején a polgárjogi mozgalom elérte, hogy az afrikai amerikaiak könnyebben jussanak (egyebek közt) hivatali pozíciókba, és az érintettek megerősödött politikai befolyásukat kihasználva száz százalékosan ki is aknázták az így adódó lehetőségeket. Amikor már benn ültek a hivatali apparátusban, saját hálózataikon keresztül elérték, hogy több afro-amerikai jusson divatos álláshoz, így alakítottak ki az állami szférában egyfajta szegmenst maguknak. Nehéz megmondani, mennyiben vagyunk tanúi hasonló fejlődésnek Amszterdamban. Hollandiában ez a szféra kész káosz, és a legkülönbözőbb szolgáltatásokat és intézményeket foglalja magába, a (szó szigorú értelmében vett) állami hivatalt éppúgy, mint a szubvencionált szektort, azaz az oktatást, a jóléti munkát és az egészségügyi szektott. Egyelőre nem tűnik szerencsés ötletnek, ha erre a hatalmas és sokszínű egyvelegre a „szegmens" fogalmát használjuk. Ráadásul a kiegészítő jellegű munkalehetőségeket teremtő programok - ha csak ezeket vennénk figyelembe — csupán rövid ideig tartó állásokból állnak. A fővárosi gyakorlatban egyébként a suriname-iak és az antillaiak az államapparátusban és az oktatásban többé kevésbé ugyanolyan arányban képviseltetik magukat, mint az őshonos hollandok (Berdowski 1994:40). De ami nincs, még lehet. Az, hogy a suriname-iak nem rendelkeznek kellő politikai befolyással ahhoz, hogy a munkák elosztásánál maguknak kedvezhessenek - feltéve, hogy egyáltalán van ilyen szándékuk -, megnehezíti, hogy bizonyos állami foglalkozásokban és szektorokban saját szegmenst alakíthassanak ki.

4 Egyre magasabb azoknak a bevándorlóknak a száma, akik nem várnak arra, hogy munkavállalóként majd valamilyen állást kapnak, hanem ahogy egykor a zsidók vagy a katolikus vesztfáliaiak, maguk kezdenek vállalkozásba. Némelyikük már eleve azzal a szándékkal indult el szülőföldjéről, hogy új hazájában vállalkozóként keresi majd a kenyerét (Blom és Romeijn 1981 ; Bovenkerk és Ruland 1992; Choemni 1997). Ezzel ők is jócskán hozzájárulnak az önálló vállalkozói réteg növekedéséhez, amely az elmúlt évek egyik jellegzetes sajátossága volt. 1 Akkor is tény azonban, hogy más bevándorló csoportoknál jobban tudnak élni azzal a térrel, amelyet a politikai rendszer a bevándorlóknak biztosít, illetve a többieknél jobban ki tudják küzdeni ezt a teret maguknak.