Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Koszos, büdös, de szeretni kell

- Közösségek valóban alig vannak, de van helyettük tömeg, és ez a tömeg azért mégiscsak sokféle értelmet, élethelyzetet termel ki magából. Egy művésznek ideális terep a töltekezésre. - Ez az állandó moraj inkább csak monoton háttérzaj. Ha valakit bezárnak egy szobába, és napokon keresztül nyomják a fülébe ugyanabban a sorrendben a skála hét hangját, akkor előbb-utóbb mindent bevall, megbolondul, megöli a monotónia. De ha szép muzsikát hallgat ugyanabból a hét hangból, akkot töltekezik, felszabadul. Egy házát építő, természetet ismerő, földet művelő vidéki ember élete szimfónia. A beszűkült fővárosié monoton dallamocska. Egy példa: tele van a város falfirkákkal, ám mintha nem lennének mögöttük egyéniségek, mintha ugyanaz a kéz hagyná ugyanazokat a jeleket. Ebben valami olyan brutális rombolást érzek, ami számomra lassan elviselhetetlen. - Pedig a város igyekszik egyre sokarcéibb, látványosabb lenni. Elég megnézni például a neonreklámokat. -Annak idején, amikor neonfénybe burkolózott Budapest, kicsit olyan lett számunkra, mint egy nyugati nagyvátos. Pedig csak olyasmik világítottak az éjszakában, hogy CIPOBOLT vagy HUSBOLT, és mégis... De még ezt is sikerült elrontani, mert hiába igényesebbek a mai fényreklámok, én például nem is értem a legtöbbet. Miféle gyárakat, termékeket hitdetnek? Számomra idegen világcégek, nevek villognak a képünkbe. A Röltex Rózsit vagy az Úttörő Áruház labdázó neongyerekeit még lehetett szeretni. A legfontosabb tanulsága mindennek egyébként az, hogy valóban eltűntek a közösségek, a köztereknek sincs már gazdájuk, és lassan olyan lesz ez a város, mint egy bérház, ahol a megvásárolt lakásokra próbálnak vigyázni az emberek, de a közös lépcsőházzal senki sem törődik. Akár oda is lehet pisilni. 1997. július 14. Trencsériyi Zoltán „Furcsa indián vagyok Budapesten" A kávézó nem muzeális imáulsáig - mondja Wilhelm Droste, aki káivésnak nevezi magát Wilhelm Droste kávés. így írja alá az általa publikált cikkeket, nyilvánosságnak szánt leveleket, pedig a neve alatt állhatna az is: irodalmár, fordító vagy újságszerkesztő. A Budapesten élő, német származású úr azonban fonto-