Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)
Koszos, büdös, de szeretni kell
Tabánban. Mára viszont alaposan megváltozott ez a város. Szereti még? - Nagyon. Mert lehet, hogy sok minden változott, de itt mindig észre lehet venni valami új dolgot. Ehhez például elég egy kis szél. - Ezt hogy érti? - Egyszerű: a szél kisöpri a szmogot, és a város olyankor annyira gyönyörű lesz, mint egy festmény. A tiszta időben pedig előbukkannak addig észre sem vett épületek, városrészek. Néhány napja mindenki az áprilisi szélvihart szidta, én meg örülrem neki, mert tudtam, hogy megint megtisztul a levegő. -A város szélén lakik a zöldövezetben. így aztán gyönyörködhet a Hale-Bopp-üstökösben is. Amit szegény budapesti a szmogburával a feje fölött csak ritkán láthat. - Ki is állok minden este az erkélyre, hogy megcsodáljam. Tényleg fantasztikus! Mint egy égre ragasztott tollaslabda. Mellesleg én szerettem a Klauzál téren lakni, annak is megvolt a a maga dögös hangulata. - Akkor miért költözött el? - Mert éjszaka szeretek dolgozni, egy Klauzál téri bérházban viszont nem lehet este nyolc után leülni a zongorához. - Szóltak a szomszédok? Inkább örültek volna a minőségi zenének. - Szerintem hajnali kettőkot a Dave Brubecknek se tapsoltak volna. Különben nem vártam meg, hogy szóljanak, mett pontosan tudtam, hogy zavarom őket, hiszen nekem is voltak tapasztalataim arról, milyen vékonyak a falak. Fölöttem lakott például szegény Seress Rezső, aki délután kettőkor elkezdte hallgatni a Szomorú vasárnál) különböző felvételeit - amiből volt neki vagy százféle, lévén az a világ egyik legnagyobb slágere -, és bizony olyankor én kényszerűségből együtt nosztalgiáztam vele... De még a szomszédok bágyadt reggeli beszélgetése is áthallatszott a falon, úgyhogy elég nag)' bajban voltam, amikor például filmzenéket kellett írnom, és egy-egy jelenet zenei anyagával reggelre kész kellett lennem. Megesett, hogy fejben komponáltam. Némában. Ettől eltekintve szerettem a Klauzál teret, hiszen ott nőttem fel. Ott játszottam gyerekként, és ott segítettem a piacon a szüleimnek, akik baromfi-kereskedők voltak. Sőt, ha olyan előkelő vevő akadt, aki nem szívesen jött cl a piacra, akkor én vittem el neki az árut, én voltam a szállító. Loholtam például a libamájjal Sándor Csikarhoz, a kávéházba. - Ma már kocsival jár. -Többnyire. De azért járok busszal is meg villamossal is, nem zavar. Jóban vagyok az emberekkel. - Az autósokkal is? -Az már egy másik kérdés. A múltkor például begipszelt lábbal bicegtem át a zebrán, amikor egy bekanyarodó autóból egy nő elzavart a fenébe,
