Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Koszos, büdös, de szeretni kell

a külföldi újságokat is, mert a koalíciós időkben meg volt a standokon Punch, Paris Match. - A főiskolán sem akármilyen gárda tanított akkor. - Betény Róbert, Kmetty János, Koffán Károly, Rabinovszky Máriusz voltak a tanáraim, de a legjobb barátságban Cs. Szabó Lászlóval voltam, aki kitűnő kultúrtörténeti előadásokat tartott. Úgy képzeltem, hogy szatirikus mesterségbeli ismereteimet majd a főiskolán bővítem, de megint tévedtem, mert olyan mesterek előtt, mint Bernáth Aurél, akit Van Gőgnek neveztünk vagy Főnyi Géza (mozaikjai okán ő a Padló Picasso nevet kapta) a karikatúra szót ki se volt szabad ejteni. Egy nap azétt volt minden évben, amikor az egész főiskolát teleaggathattuk a karikatúráinkkal. Ebben a csapatban volt többek között Gross Arnold és Mácsai István. Mindenesetre a főiskolán sok mindent megtanultam, ami segített átvészelni a következő éveket. - Gondolom az ötvenes években nem volt könnyű helyzetben az a rajzoló, aki főként politikai, közéleti témákkal foglalkozott. -A pártszigor kiterjedt a mi műfajunkra is. Megszüntették a Szabad Száj és a Pesti Izé című szatirikus lapokat, a Ludas Malyi látszólag monopolhelyzetben volt, ám így lehetett közvetlenül felügyelni. A lap igyekezett jól szuperálni, de a termelési eredmények és pártkongtesszusok illusztrálásával a hatalmon levők nem voltak megelégedve. Egy értekezleten Gádor Béla fel is kérte Rákosi Mátyást, hogy mondja el véleményét a szatirikus írók és rajzolók munkájáról. Erre ő ezt válaszolta: kés, villa, olló gyetek kezébe nem való... -Az ilyen fenyegetően hangzó bölcsességek közepette hogyan lehetett megtartani az igényességet? -Az ember teljesített persze kötelező feladatokat is, dc például a pesti életképekkel sok mindent ki lehetett fejezni. Voltunk egy páran a szerkesztőségben, akik az erős politikai nyomás alatt próbáltunk a művészi elődök- Daumier, Hogarth, Manet - munkamódszerével élni. A műfaj elnevezése a caricare, azaz túlozni szóból ered. Egy nemcsak megrajzolt, de túlzóan elrajzolt kép gondolati, asszociációs lánca adja a szatíra támadó élét. Ezt az érintettek - főleg, ha elbizakodottak - sokszor későn ismerik fel. Politikai szolgálattételből vagy néhány, elektronikai eszközökkel elhúzott vonásból ma sem születik igazi karikatúra. Nem haragszom a terjedőben lévő módszerekre, csak azt szeretném, ha a bravúros technika mélyebb gondolatisággal társulna, még ha napi publicisztika, akkor is. - Budapesti témájú karikatúráin látszik, hogy jól ismeri a város életét, visszásságait. Bosszúságain is átüt azonban a jé) indulatú aggodalom, a szeretetteljes irónia. - Időnként elűzi a haragomat, ha rejtett összefüggésekkel, történelmi utalásokkal karakteres szituációkat tudok ábrázolni. A város nekem kifogyhatatlan témát ad. Amíg bírom, rajzolom. Néha azt mondják, hog)' a régi ka-