Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

A félmúlt és a féljelen határán

kor iparszerű tevékenység volt az emléktábla-készítés), gyakori még a ruskicai márvány, előfordul svéd vagy piszkei vörösmárvány (ilyenből csak a munkásmozgalom legnagyobbjai kaphattak emléktáblát), fekete és carrarai márvány, mauthauseni gránit, a fémek közül vörösréz, bronz, öntöttvas, és domborított, zománcozott vaslemez (ilyeneket állítottak 1848 centenáriumán a szabadságharc hőseiről elnevezett utcákban). Néha elcsodálkozik az ember, amikor egy-egy érdekes táblára akad, hogy mi mindennek, és ki mindenkinek állítottak emléket Budapesten. Az árvizeket már említettem, de van táblája az 1810-es nagy tabáni tűzvésznek is (a I Iegyalja úton), azután a pesti „sernevelés", vagyis a sörfőzés újjáteremtőjének, Proberger Jakabnak (a Puskin utcában), Dobos C. Józsefnek, a dobostorta feltalálójának (a Kecskeméti utcában), Spitzer Gerzson kékfestőnek (a Lajos utcában), az első pesti bölcsődének (az Irinyi utcában), a háború utáni tctő-helyteállítások befejezésének (a belvárosi Városház utcában), az első magyar úttörőcsapatnak (a Rottcnbillcr utcában), Tóth Potya Istvánnak, az FTC focistájának (természetcsen az Üllői úton), vagy Prodam Guidónak, az első magyar pilótának, aki Budapest felett átrepült (Rákosszentmihályon, a Kossuth utcában), hogy a legismertebbekét már ne is említsem. Közülük most csak egy fekete Batthyány-márványlapot emelnék ki, amely egy kispesti ház verandáján található, ezzel a felirattal: „Egy kálvária, hol most álassz. Státio rajta minden egyes kőlap, melyre a szem letekint: egykoron vértanú útját téve e márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos." A helyiség padlóját állítólag az egykori Újépületből való mészkőlapokkal butkolták. A legtöbb emléktáblát a nemzet nagyjai közül Petőfinek szentelték a fővárosban. Tízet sikerült összeszámolnom. Akad olyan helyen is, ahol a költő sohasem járt. A Zugligeti út 100. számú ház falán például ez állt: „Petőfi tanyája / soh'sem volt c hajlék, / nag)' nevének e lak / csak parányi emlék." A táblácskát ma a helytörténeti múzeumban találjuk. Régebben a halhatatlanoknak ki kellett állniuk az idő próbáját. Nem siettek oly hamar emléket állítani nekik. De ma már nem kell várni. Szinte nyomban kőbe vésik a nevüket. Mát most található például Szilvási Lajos-emléktábla (a Síp utcában) vagy Antall Józsefé (Pestújhelyen). A halhatatlanság nemcsak patetikus, de olykor játékos is. Ennek egyik újabb példája az a Pató Pál által kitétetett Kazinczy utcai emléktábla, amely a magyar kártya születési helyének állít mementót. Vagy az a Nagymező utcai márvány mintázatú lap, melyet Kovács Ferenc állított önmagának 1990-ben. Szövege meglepően érvényes ma is: „Itt él Kovács Ferenc. E tábla örökítse soká mindazon állampolgárok dicsőségét, akik el tudják tartani a családjukat, s közben eltartották, eltartják azokat is, akik nekik csupán