Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

A félmúlt és a féljelen határán

egyik sem tesz fel talányos kérdéseket, mint az a nevezetes thébai egykor Odipusznak. Csalódni fog azonban, aki a gótikus katedrálisok gnómjaival, sárkányaival és egyéb pokollényeivel szeretne találkozni neogót épületeinken. A Mátyás-templom tornyán mindössze néhány vízköpő sárkányfej fedezhető fel, s a Parlamenten is csak egy-két oroszlánszerű szörny és ülő démon található a bestiárium figurái közül. A század végi eklektikában, amikor a budapesti polgárházak nag)' része épült, összemosódtak az antik és a középkori díszítőelemek, ami szintén arra utal, hogy az egyes figurák már elvesztették eredeti jelentésüket, s leginkább csak díszítő szerepet töltöttek be. A polgátság csupán gazdagságát szerette volna kifejezni velük, ugyanazokkal a hagyományos formákkal, mint az előző korok gazdagjai, de már összekeverve, igazi tartalom nélkül. Nyilván hasonló szándék motiválja a mai újgazdagokat is, akik a divatos épületszobor-üzletek tetmékeit, a klasszikus művekről készült gipszmásolatokat vásárolják. A századelő polgára, a maga alapos műveltségével, legalább még tudta, mit utánoz. Dc kinek van ma már latinos, görögös műveltsége? Mindezt olyannyira elfelejtettük, hogy maguk az épületszobrászok sem mindig tudják megmondani, kit ábrázolnak például a kapuk, ablakok fölött őrködő kőfejek. Pedig árulják is őket, gipszből. Az egyik üzletben például kapható egy szakállas férfifej, amelyre azt mondják, Zeusz. Amikor megkérdezem, vajon miért Zeusz, nincs válasz. Csak. Egy épületszobtász-restaurátot szerint a Vígszínházon például úgynevezett Agta-fejek láthatók az ablakok fölött. Állítólag ez az istenség a visszajáró lelkek fejedelme - mint Zarathusztránál olvasható -, ezért helyezték el szobormását régen nyílásoknál. Hajói megnézzük a pesti házak sarok- és záróköveibe vagy gyámköveibe vésett fejeket, számtalan változatot fedezhetünk fel: szakállas férfiakat, istenarcú nőket, torz pofákat. Mégis van bennük egy gyakran előforduló, közös motívum: legtöbbjüket nyitott szájjal ábrázolták. Ezek a fejek ugyanis maszkok. „Az álarc-dísz a középkor szokásaiból fakad - írja Fabulák, formák, figurák című könyvében André Chastcl -, mert ez a kor előszeretettel népesítette be szent és profán épületeit, sőt még lakberendezési tárgyait is mulatságos vagy fantasztikus alakocskákkal; ezeket viszonylag korán antik mintákhoz igazították, s így igen alkalmasnak mutatkoztak többé-kevésbé egyértelmű jelképi kifejezéste." A francia művészettörténész szerint az épületeken látható maszkok alapvetően kétfélék, bizonyos változataik komikus hatást szeretnének előidézni, mások pedig allegorikus fikciók ábrázolásai. Megemlít például faun-