Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Koszos, büdös, de szeretni kell

sen indíthatnak el olyan szellemi átalakulást, amelynek végeredménye gyökeresen eltér a jelenlegi gondolkodástól. A kérdés: lesz-e erre időnk? - Es lesz? - Ki tudja? Egy biztos: mivel az előbb említettem, hogy a fenntartható környezethasználat és az emberi élet minőségének védelme másfajta gondolkodást igényel az átlagembertől és főként a politikustól, így talán érthető, hogy az utóbbiak miért utálják a zöldeket. Jelenleg ugyanis minden gazdasági érdek azt igazolja, hogy mondjuk a zöldterületeket be kell építeni, valamint a leghatékonyabb eszközöket, a gyorsan használható és eldobható tárgyakat használni. - Mit kellene tenni? Betiltani a műanyag poharakat? - Ma már szóba jött a műanyag pohár, tudni kell róla, hogy nem a jólétünket szolgálja, hanem a gyors, tömeges fogyasztás igényeit, szemben a jó minőséggel és a tartóssággal. Éppen most indítottunk egy pályázatot az Iparművészeti Egyetemen, amely azt célozza, hogy a fiatal iparművészek tervezzenek hordozható, egyedi poharakat. Szeretnénk, ha az egyedi, saját poharak használata divattá válna, és az emberek rájönnének arra, hogy mennyire gusztustalan, méltatlan és csúf dolog olyan tárgyak között élni, amelyeket csak azért állítanak elő-egyébként nem kevés munkával -, hogy mi azokat pillanatokig használjuk, aztán eldobjuk. Jó lenne, ha mindenkiben tudatosodna, hogy ez mérhetetlen megalázása az anyagi világnak. Hatalmas tiszteletlenség a kővel, a fával, a papírral szemben. - On szerint az emberek értik, amit mond? - Egy-két nemzedékkel ezelőtt mindenki értette volna, és egy-két nemzedék múlva mindenki érteni fogja. Most olyan időket élünk, amikor a pazarlás, a nemtörődömség és az igénytelenség lett a norma. Mi nem szép tárgyak között akarunk élni, hanem szükségleteinket a lehető legtöbb eszköz lcggyotsabb elhasználásával akarjuk kielégíteni. Vissza kellene adni a pillanat méltóságát. - Pedig a szükségletek gyors és célszerű kielégítése éppen azt igazolja, hogy a pillanatnak élünk. Vagyis hogy fontos a pillanat. - Szó sincs róla. Úgy élünk, hogy minden pillanatban a következőre gondolunk, azt fontolgatjuk, miképpen lehet nagyobb hatékonyságot elérni, miképpen tehetünk szert több jövedelemre, amit kényelmünk növelésére fordíthatunk. Csak azt felejtjük el, hogy a következő pillanat is ugyanolyan lesz, mint a jelenlegi, azt is fel fogjuk áldozni egy azután következőért. -Vagyis azért nem törődünk a jelen dolgaival, mert nem a jelenben élünk? -A tapasztalati valóság helyett virtuális valóságban élünk, és egyre inkább a bűvkörébe kerülünk olyan elvont gondolatoknak, mint a gazdasági