Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Füttyös Gyuri és a pesti vicctrafikos

ményen hordta a válogatott étkeket sportolóinknak, vagy éppen a liechten­steini herceget és hét gyermekét szolgálta ki. A baráti társaság 1966-ban alakult, akkor százhúszan voltak, és az Alkotás presszóban találkoztak. Azóta harmadára csökkent a létszám, és a székhe­lyüket áttették a belvárosi Grinzing borozóba. A történetekből azonban nem fogytak ki, minden alkalomra akad belőlük bőven. „Főpincérként dolgoztam akkoriban, és a napot, mint rendesen, az üzene­tek könyvével kezdtem. Láttam is egy bejegyzést az előző naptól. A vendég székelygulyást evett és bort ivott, a 93 forintos számlát azonban nem tudta kifizetni. A számla mellett azonban ott találtam a rendőrségi jegyzőköny­vet, így az esetet lezártnak tekintettem. Am az asztalok között járva látom, hogy az egyik vendég tányérja mellé borulva alszik. Kérdőre is vontam a fiút, mivel nálunk szabály volt, hogy részeg embert nem szolgálunk ki. Alig múlt el egy óra, mire ugyanaz a pincérfiú jön és mondja: az emberünk nem tud fizetni. Mit evett? - kérdem. Székelygulyást. Mit ivott? Fél liter bort. Honnan jött? Salgótarjánból. Nem maga járt itt tegnap? Fn, instállom, de hát ne haragudjon rám, olyan nagyon megvoltam elégedve." A pincérek a vendéglátás diplomatái - mondják. - A régiek ehhez mérten több nyelven beszéltek és valóban művészei voltak hivatásuknak. Igaz, ak­koriban nem középiskolában próbálták megtanulni a szakmát, hanem ap­ránként lestek el minden mozdulatot. - Pohármosással kezdtük, azután a terítést tanultuk meg, majd egy-egy napot a konyhában töltöttünk, hol a konyhamészáros, hol a séf mellett. Ha pedig valamit elvétettünk, akkor hagymavágással és halpucolással büntet­tek minket - meséli egyikük. - A vendégek közé csak másodévesként en­gedtek ki, előtte két hétig menni tanultunk, és lestük az ötegebbek min­den mozdulatát. Reggelente sorba állított minket a főpincér. Egyikőnkkel a frakkját vetette le, másikónkkal a cipőjét, és ha büdösnek találta, aznap nem szolgálhatott fel. A körmöknek ápoltnak kellett lenniük, a haj sem lehett bozontos, szakáiból pedig szó nem lehetett. A sorakozónál azt is el­mondták, melyik étel miből készül és miként, hogy ha a vendég megkérde­zi, tudjunk válaszolni. A vendég kérése amúgy is parancs volt.

Next

/
Thumbnails
Contents