Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 50. (2005. tél)

Füttyös Gyuri és a pesti vicctrafikos

Visszatér a pisztráng, eltűnik a paduc ( M Li n ka társ un któ 1 ) A Duna-menti ipar közel teljes összeomlása után azért egyvalami mégiscsak történt, aminek örülni lehet. Nevezetesen: jóval kevesebb a vízben a fenol, az olaj, a vegyipari melléktermék, ezzel egyidejűleg tehát egyte több a hal. Tavaszonként, mesélik a horgászok, újra és újra megjelenik a pesti Duná­ban a pisztráng, (valószínűleg valamelyik tiszta szlovák mellékfolyóból szö­kik ide), és újabban a még nála is kényesebb, Magyarországon már-már ki­veszettnek hitt dunai galóca. (Ez utóbbi egyébként szigorúan védett, úgyhogy senki sem veri dobra, ha fogott egyet; csendben eltűnik a szatyrok mélyén, de a horgászok azért időnként el-elszőlják magukat). Szép szám­mal akasztják azután a hidak között mostanában a kecsegét, mindenekelőtt a rendszeres telepítésnek köszönhetően: a Horgászegyesületek Budapesti Szövetsége tavaly például tizenötezer tízcentis példányt eresztett a vízbe. Azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen csak az egyik őshonos keszegfélé­ből, a paducból lett kevesebb, mint öt-hat évvel ezelőtt. Nem tudni, miért. És most jön a bökkenő: az elmúlt három év legális fogási eredményeit rögzítő táblázat mégsem tükrözi annyira egyértelműen ezt a nagy halgyara­podást. Ennek mindenekelőtt két oka van: az engedélyek árának emelke­dése miatt (most éppen 1400 forintért adják az éves területi jegyet) egyre kevesebb fizető horgász áll ki a partra, ellentétben az orvhorgászokkal, akikből viszont egyre több van. Róluk aztán végképp nem tudni, mit és mennyit fognak; talán csak annyit, hogy rengeteget. Aa fővárosi Duna-szakaszon horoggal fogott, bejelentett és nyilvántar­tott halmennyiség (kg-ban) lialfaj­1992 1993 1994 Ponty 602 530 779 Csuka 237 211 327 Süllő 1103 316 663 Kősüllő 382 75 159 Harcsa 234 85 406 Bálin 286 64 364 Márna 5163 2391 2821 Kecsege 182 80 121 Amur 27 37 Hl

Next

/
Thumbnails
Contents