Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Amiről naponta beszéltünk

Akinek tudomása van arról, hog)' Budapesten nem három kutyagumiszippantó-gép működik, hanem négy, illetve annál több, az most szóljon, vagy titkát örökre temesse magába. 1997. június 20. B. r. Budapest magához tér? Budapest jól nevelt város. Este nyolckor, de legkésőbb tízkor bezár, hazamegy, meghúzza magát eg)' zugban, suttog, magába fojtja mindazt, ami nyomja a szívét, de eltitkolja boldogságát is. Mint valami szemérmes polgárkisasszony. Decens és unalmas. Bizony, bizony Budapest unalmas. Hiába dörögnek a fegyverek mostanában, hiába járják rablók az utcákat, hiába esik lépten-nyomon egymás torkának boldog-boldogtalan - szürke, szemlesütős, agyonfegyelmezett, egykedvű város marad ez. Most azonban mintha megmozdult volna valami. Apró jelek, szemérmes kis rezdülések, tétova próbálkozások: Budapest lassan felemeli a fejét. Egy város attól jó, amitől egyben elviselhetetlen: a benne lakó rengeteg embettől. Kiszorítjuk és befogadjuk egymást. Egy városban folyton egymás szeme láttára élünk. Nagy nyilvános játék az egész. Városban lakunk, azaz nem vagyunk egyedül. Aki városban él, állandóan esélyt ad annak, hogy valakibe, valamibe belebotlik, amitől megváltozik az élete. Folytonos készenléti állapot a bekövetkező jóra, rosszra egyaránt. Budapest sokáig úgy tett, mintha nem volna város. Lakások összességét jelentette az elmúlt években, melyekben emberek bujkálnak egymás elől. A többi csupán díszlet volt, semmi egyéb. Színházak, mozik, kávéházak mutatóba, rossz kávékkal és szomorú pincérekkel. Ám mostanában mintha egyre több ember kezdte volna meg nyilvános életét. Fiatalok lepik el a kisebb-nagyobb helyeket - és nem mennek haza. Beszélgetnek, méláznak, egymás szemébe bámulnak, nevetnek, hangoskodnak, esznek-isznak. Felállnak, járnak egy kicsit, átülnek egy másik helyre: teraszról egy meleg zugba, bárból lerobbant kocsmába. Ülnek az asztalnál, olvasnak, vagy csak lapozgatnak eg)' újságot, lebegnek, eltol tik a napot. Budapest lassan megtanulja a semmittevést. Sűrű beszélgetések, bölcs viták, könnyű hülyéskedések, villogó tekintetek, találkozások és szakításokóvatos próbálkozások arra, hog)' miként lehet egymás mellett élni. A város-terepasztal mintha újra kezdene működni. Törzshelyek és törzsvendé-