Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Amiről naponta beszéltünk

Mogorva lctr. Egyszer csillant fel a szeme, amikor a szomszéd fiatalember kérte meg, vinné be a szülészetre a nejét, mert megindultak a fájások. Vinné, hogyne vinné, de ő már ivott... és benzin kellene az autóba. Tankoltak és mentek, kölcsönsofőrrel, az elcsendesedett nővel a hátsó ülésen. Átkozta magát, miért kellett innia, pedig milyen hosszú út volt: egészen a Keletin túl! (Atyaég, mióta nem járt a Keletinél.) Ki, egészen Zuglóba. És milyen büszke volt, amikor dicsérte a gépet a szomszéd: „hogy harap". Csak óvatosan, dünnyögött, és mindig úgy érezte, a sofőr későn vált hármasba és túl hamar pakolja vissza. Vigyázz, vigyázz, horkant fel, ha élesebben vett egy kanyart, látod, Marika is felszisszent. Nagy út volt, szép út volt, és maradt a tankban is vagy egy liter benzin. De másnap mégsem ment sehová. Minek csak úgy céltalanul, szerelte le magát. Kiment a boltba, vett inkább egy sört, beült, szívta a cigarettát, és merengett, időnként még el is mosolyodott, hogy milyen jól ment tegnap a verd a. Nem tartott soká az öröm: egy reggel kiabáltak érte az udvarból, hogy itt van a rendőrség, az autóját nézik. Kapta gyorsan magára a csizmát, vette a pufajkát. Idős asszony sikítozott az autója mellett, hog)' „biztos úr, mondom ho' az enyimé, megkarcoljam, tessen, nézze meg, a zöld festék alatt fehér. Átfestette a szemét! Az én autómat." Elborult az agya, hogy micsoda, az ő autója, amin egész nyáron dolgozott... Üvöltött. Összesereglett az utca népe. - Mondom, hogy ezek mind bolondok - mondta társának a rend őre, s kérte a papírokat. Ment vissza érte feldúltan, svájcisapkáját még mélyebben a homlokába húzva. Még hogy ezé a némberé, mikor a Lajos adta nekem, mielőtt leköltözött vidékre, dünnyögte. Forgalmival a kezében nyitotta a csomagtartót, hogy tessék, itt az alvázszám. „Átütötte a számot, biztos úr, ne higgyen neki, az isten megáldja, az én kocsim, átfestette ez a mocsok, nézze meg, fehér." A rendőr visszaült társa mellé, nincs is semmi gond, nincs átütve a szám, stimmel minden. „Visszakerül még hozzám a kocsim" - sziszegte az asszony. Nem volt nyugta innentől, négy sört vett, ült és szívta a cigit, beesteledett, hideg lett, de csak a némberre gondolt, hogy elveheti tőle az autóját. Sötét éjszaka lett, pattintott még egy sört, elgémberedtek a lábai. Reggel találta meg a házmester. 1996. február 2. S. II P