Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Amiről naponta beszéltünk

nyolcvanas évek reklámhordozóival együtt avultak és tűntek el. Jött helyettük az óriásplakát és a fényreklám. Legfeljebb a villamos maradt a régi. Az, hogy a tömegközlekedés nagy volumenű és hatékony reklámhordozó lehet, korántsem új keletű felismerés. Az újdonság csak az, hogy most már megkérik az árát. Bár a BKV tavalyi mérlege még nem készült el fillérre pontosan, a reklámbevétel rovatban szereplő összeg a százmillió forintot közelíti. Ez pedig a huszonötmilliárdos költségvetéshez viszonyítva sem elhanyagolható tétel. A reklámtevékenység a közlekedési vállalat talán második legfontosabb vállalkozásává nőtte ki magát. Hogy mennyire értékesek a közlekedés reklámhelyei, azt jól mutatják az új megállók építésére vonatkozó szerződések. Ezeket a fővárosi önkormányzat köti az építőkkel, akik a váró egyik falának reklámjogaiért dolgoznak. A BKV ingyen jut új, esztétikus várakozóhelyiségekhez, az építő cég pedig szabadon eladhatja a menetiránnyal ellentétes üvegfalat - mint reklámfelületet. A BKV hirdetési felületeit reklámügynökségnek értékesítik. A vállalat vezetése szerződésben rögzítette, hogy az ügynökség nem hozhat tiltott, ízléstelen vagy esztétikailag kifogásolható reklámokat. Abban azonban, hogy ezt be is tartják az ügynökségek, csak reménykedhet a vállalat vezetése. A rozsdásodó járművek újrafényezése kitűnő üzletnek ígérkezett - viszont közfelháborodást váltott ki. A Barbie-, az M and M-, a Fuji-villamos és az Omnia-busz kétszeres nyereséget jelentett, hisz az eladott felület árán túl a hirdető költségén fényeztették újra az öreg járműveket. A festett villamosok által kiváltott „népharag" előtt fejet hajtva azonban ezeket a szerződéseket nem újítják meg, s lejártuk után a szóban forgó járműveket - bár most történetesen nem kellene - ismét átfestik. Eredeti színűkre. A „mozgó felületek" hirdetési tarifái nem egyformák. A 7-es busz reklámértéke nyilvánvalóan nem mérhető a 19-es villamoséhoz. A BKV tehát három csoportba sorolva „árusítja ki" járatai felületét, harminc naptól hat hónapig terjedő bérleti szerződések kombinációit kínálva. A közlekedési vállalat hirdetési tarifái bonyolultságukat tekintve hovatovább a napisajtó katalógusaival vetekszenek. A reklámhordozó tömegközlekedés előbb-utóbb a fejlődés olyan fokára juthat el, amikor a hirdetési biznisz és az utasszállítás egymással ütköző fogalmakká válhatnak. Ennek jeleit vetítik előre a metróállomások falfelületeit maholnap teljesen lefedő óriásplakátok, melyek kiszorítják a következő ál-