Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)
Épül, fogy, olykor pedig omlik
nok a colra. A főváros környezetvédelmi ügyosztálya ekkor kezdett érdeklődni a kút iránt, s újra a Deák Ferenc utcát javasolta helyszínül. Mivel addigra már többeket érdekelt az, hogy miként is néz ki a kút, Károlyi András elkezdte keresni. A fővárosi önkormányzat illetékes ügyosztályától megtudta, hogy már Budapesten van. Illetve nem is ott, hanem Galgamácsán, a Földgép Rt. hulladékhasznosító telepén. A Pyrus Kft. telepén meg is találta Károlyi András a kút egy részét, a lebúvónyílás díszfedlapját. A többi után megkezdődött a nyomozás, ami eredménnyel járt: Hans Muhr szobrászművész közölte, a kút igazándiból Bécsben van. A nyár elmúlt, közeledett az őszi főpolgármesteri csúcs. Villámgyorsan ütemtervet készítettek tehát a Vízművek Rt. szakemberei. Ekkor azonban újra bevágott a mennykő. Az V. kerületi önkormányzat ugyanis közölte, hogy a kút nem a Deák Ferenc utcában lesz, hanem a Fővám téren. De a Főpolgármesteri Hivatal úgy döntött, hogy a kút a Margitszigeten áll majd. Gyorsan kellett cselekedni, a Vízművek megállapodott a Főkert Rt-vel, ez alapján szeptember tizenkettedikén kijelölték a helyszínt, három nap múlva kiásták a kertészek az akna helyét, újabb három nap elteltével megépült az akna, megkezdődhetett a víz bevezetése. Mire készen lett a műszaki beépítés a Margitszigeten, a kút is megétkezett. Fluszonötödikére elvégezték a szakemberek a víz- és csatornabekötést, a beszabályozást, s hozzákezdhetett a Főkert a tereprendezéshez. Elérkezett az ünnepnap. A bécsi és a budapesti főpolgármester október másodikán felavatta a díszkutat. Az avatás szép volt, a kút is sokaknak tetszett. Indiai gránitból készült, szürkés-vörös erezetű, másfél méter magas kőtömbből, bronz kifolyóval. A kút tetszett tehát, az elhelyezése azonban nem a bécsi ajándékozóknak. Nem a Margitszigetet kifogásolták, hanem azt, hogy annak egy elhagyatott zugában van, pedig mégiscsak egyik főváros ajándéka a másiknak. Decemberig azonban nem volt baj. Károlyi András télen kisétált a Margitszigetre, s az alábbiakat észrevételezte: „Ismeretlen személyek leszerelték a kútról a mellső bronz rátétet, a kifolyórészt a medencével, s elvitték az akna díszes fedlapját is. A Főkert Rt. a balesetveszélyes, nyitott aknanyílást a tartalék fed lap pal lezárta." Ennyi. 1996. július 5. Ridtkay Levente