Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Épül, fogy, olykor pedig omlik

A kétsávos utcát övező viszonylag magas, öt-hatemeletes házsorok csőszerűén szűkített látószögében - autóval érkező számára - hirtelen kitárul itt a tér. Derékszögben megtörő tükröző, homogén függönyfal középkori romot karol át. Az autós alig néhány pillanat alatt fogadja be a látvány kétpólusú (modern és régi) üzenetét, máris gurul tovább. A házsor házainak egynemű sorában egyetlen jellegzetes építészeti gesztus élménye ez, megjegyezhető felkapott-átvett hangulatként magunkban továbbvihető benyomás. Semmi rendkívüli nem történt, pusztán egy apró atmoszférikus elem, parányi íz gazdagította, s hatotta át az észleletek azon sokaságát, amelyeknek a mindennapokban összeálló együttese tesz bennünket elkötelezett helybelivé. Pedig Gereben Gábor és Csorna Zsófia háza nem rendkívüli. Technikailag - a nyolcvanas évek eleji viszonyokból következően - meg sem közelíti a mai irodaházak komfortját, funkcionális színvonalát. Vörös téglás burkolata, zöld oszlopai és korlátai akkor talán valamiféle frissességet képviseltek, mára az építészeti köznyelv alapszókincsét alkotják. A legfelső, hetedik emeleti szinten elhelyezett gépház szabad láttatása nem csupán a kötelező robbanófelület szempontja miatt jött létre, esztétikai értelemben a high-tech szerkezeti-technikai szépségeszményének érvényesítése miatt is. Ez a motívum mostanra mókásan hat, ha összevetjük az általánosan elterjedt bonyolult és szerteágazó épületgépészeti megoldásokkal. Formailag viszont logikusan következik a függönyfalas rendszerből. Ez az összefüggő tükröző falsík, minden hibája ellenére, ma is helyénvaló. Csupán a minden második vízszintes üvegsáv ablakos megosztása ront a kimért raszterháló belső arányain. Mivel tudható, hogy az épületben nincs légkondicionálás, ennek is érthető oka van; az üvegfalon belüli ablakok biztosítják a kiváló Fő utcai levegő belső áramlását. A tükrözés mint a múlt rekvizitumaival, a környék ódon épületeivel szembeni alázatos igazodás szándéka jól érvényesül az épületet körülvevő egységesen kialakított térségen. A háztól kissé távolabb, a járda mellett három zöld színű zászlótartó rúd áll, a szomszédos lépcsős kis utcát szintén vörös téglaburkolatú fal kíséri. Semmi luxus, semmi flanc. Nincs meghökkentő eredetiség, lenyűgöző ötlet sem — mindössze jól példázza azt a folyamatot, amikor eg)' ház anyaga és a szemlélő (valóságos és ízlésbeli) optikája összeért. Ez a tendencia azonban a házzal szemközt megépült Francia Intézet és az azt kötülvevő térség kialakításával zárult le. Minden korábbi megoldás ezáltal nyert visszamenőleg is értelmet. 1994. április 22. Bojár Iván András (A házat azóta lebontották. A szerk.)