Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Épül, fogy, olykor pedig omlik

Manhattan Pesten Egykori városatyáink gondosan strukturált szervezetnek álmodták meg Budapestet; kis, nagy és még nagyobb körutakkal övezett városrészekkel, amelyek között sugárutak alkotnak összeköttetést. Hiába száz évnél régebbi elképzelések ezek, a főváros felduzzadt lakossága, autóforgalma még mindig viszonylagos kényelemben él a konflisok számára megálmodott köztereken. Az egyes városrészek időnként átalakuló funkciói azonban váratlan terheket rónak néhány utcára, ilyenkor a forgalom egyenetlenül oszlik el, és előre kiszámíthatatlanul koncentrálódik. Máshol pedig, ahol egy-egy kerület elöregedése szükségessé teszi, ismét elő lehet venni a régi álmokat; olyan urbanisztikai elképzeléseket, amelyek életet lehelnek halódó mikrovilágokba. Az ilyen mestetséges szabályozás mindig kockázatokkal jár, a tabula rasa során fontos értékek, városi hangulatok tűnhetnek el. (A Madách sétány kialakításának a szabályozott városképpel szinte egyidős újrameg újraébredő elképzelése szintén ilyen veszélyeket hordoz.) A Madách téren ívelő ünnepélyes kapu mögött egyszet talán sétálók számára vágott széles út fut majd ki a körútra. A terv megvalósulása felé ötvenévnyi különbséggel két meghatározó lépéssel közelít a város. A harmincas években készült bejárat után a közeli hetekben adják át a Madách Center épületét, amely máris ellentmondások hordozója. Mint majdan bérirodaház, a csöndes és szúk utcáival udvarain befelé élő negyedet, az egykori gettó vidékét egy csapásra az üzleti élet, s pénzcsinálás high tech alkímiájának zónájává teheti. Drága irodák, üzletek és proccos vendéglők képe dereng föl a pozitív, egyszersmind negatív jövő képében. A pénz betörése erre a vidékre magával hozhatja a szép regi házak rekonstrukcióját, a lakók emberi mivoltához méltó életkörülmények kialakítását, ugyanakkor a kapualjakban megrekedt, százéves szagokat, a feltört kövezetű udvarok, ecetfák hangulatát; a fölszökő árakkal pedig a szükségképpen együtt járó lakáscseréket, a generációk óta itt élő „őslakosság" elvándotlását. Hogy mindezek a változások jók-e vagy sem, nyitott kérdések, s egyelőre nem fenyegetnek a teljes átalakulás holnapi veszélyei. Egyelőre nincs pénz elrontani azt, ami jó, sem javítani azon, ami rossz. A Madách Center ellentmondásainak egy másik vetülete urbanisztikai, illetve építészeti jellegű. Ha elképzeljük a tervezett sétány útvonalát, a következő élményre számíthatunk. Belépve a Wälder Gyula tervezte Madách-házak között nagy lendületű, erős húzású úttengely irányítja a járókelőt, aki az építészeti sugallat dinamizmusával egyenest nekimegy egy jókora toronynak. Mielőtt azonban azt hinné, hogy itt vége szakadt a túlartikulált útvonalnak, a torony mellett fölfedez egy ösvényt, amely szelíden átöle-