Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Épül, fogy, olykor pedig omlik

borodás tört ki az épület színe láttán. A pesti nép ezúttal sem hazudtolta meg szatirikus hajlamát, röviddel a zöldre fújás után Spenótpalotának keresztelte el a székházat" - írta a Magyar Nemzet 1981. január 24-én, amikor beköltöztek az első lakók, az Országos Tervhivatal, a Munkaügyi Minisztérium, az Országos Anyag- és Árhivatal. A felháborodás tulajdonképpen már évekkel az átadás előtt kirobbant. A napi sajtóban rendszeressé váltak ellene a támadások. A Ludas Matyi-ban is viccelődtek rajta. A tévé 1979-ben készített róla riportfdmet: a megkérdezettjárókelők fantáziátlannak, ormótlannak, tömegével a környezetbe nem illőnek tartották a „spenótkaszárnyának" is csúfolt épületet. Valóban: az új irodaház tömege akkora, mintha elődjéből, az Ullman-házból kettőt egymásra építettek volna. Az Esti LItr/ap-ban Harangozó Márta írt jegyzetet a tévéműsorról és ennek kapcsán a házról, e címmel: Unokáinknak sem fog tetszeni. Az Elet és Tudomány-ban építészek étveltek ellene, de mellette is. Például az egyik tervező, Hofer Miklós: „A Roosevelt teret az Akadémia és a Gresham épülete annyira uralja, hogy hozzájuk mindenképpen csak valami csöndesebb épület illeszkedhet. Ma is úgy érzem, hogy az irodaház tömegében is, megformálásban is jó oda, mert nem lehet egy korszerű irodaházat (...) belekényszeríteni (...) egy XIX. századi építészeti keretbe." A Fővárosi Tanács építési osztályának vezetője, Láng Tivadar egyenesen azt kérte számon, hogy miért ez a nagy szerénység az építészek részéről, miért nem vállalták bátrabban a saját korukat. Szerinte nem kellett volna ennyire alkalmazkodniuk a szomszédos épületekhez. Kubinszky Mihály a Budapest című folyóirat egyik 1982-es számában maga is túl egyszerű megfogalmazásúnak tartja a spenótházat, veleszületett hibájának pedig a túl hosszú homlokzatot és a szomszédos épületektől eltérő méretet. De felhívja a figyelmet, hogy a tervezéstől a kivitelezésig tizenhárom év telt cl, s ez alatt ízlésváltozás is történt. Mint mondja, 1968-ban „még tetszett volna az épület". Hibájaként említi, hogy a legfelső szinten található étteremből a napvédő eltorzítja a szép kilátást. Érdekes módon védelmébe veszi az épület sokat kárhoztatott zöld színét: „Nem hivalkodó, és megfelelő az épület nagy méreteihez. Legfeljebb egyhangú." Érdekes talán elmondani, hogyan is választódott ki ez a bizonyos zöld szín. Az egykoti statikus tervező így emlékezett vissza a burkolat kialakítására: „Üveg és alumínium itt nem jöhetett szóba, tehát végül is abban maradtunk I Iübner Tiborral, aki ekkor már az épület tervezését átvette, hogy kisebb darabokból felcsavarozunk a homlokzatra vékony vasbeton elemeket, melyeket azután egy műanyagkötésű réteggel lefújnak, ami hasonlít a kő struktúrájához. Heine írja egy helyen: „Vén dómjaidnak zöldes kővirága"