Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

A helyek éltetnek egy várost

rendezhetnének benne. Még az ablakait sem vernék ki, mivel nincsenek neki. Nagyon megtetszett egy kis plüssdisznó. Kosaram alján hosszú kirándulásra vittem, még a távoli zöldségespultokat is megmutattam neki. A pénztárnál biztos rá kellett volna tennem a futószalagra, amelyre az iszamos zacskóstejeket is pakolják, de féltettem a rózsaszín szőrét, így kézből fizettem ki. Adtak mellé nejlonzacskót, így ruhácskája is került. A Pólus bejáratánál többször is kiírták, hogy mindenki kapcsolja ki a rádiótelefonját, legyen szíves. De beljebb azonnal kiderült, hogy a minisztériumban erősen kozmetikázzák az analfabetizmusról szóló statisztikákat. Ha az utazó végighalad a Pólus végtelenbe vesző folyosóin, fettályóra múlva egy vadnyugaton játszódó operett díszletei között találja magát. Ez, ahogy a tévéből is megtudhattuk, a híres-nevezetes vvesternfalu. Erősen figyeltem, hátha sikerül meglesnem Bacs Ferenc színművészt, a falu polgármesterét, dc csak újabb rádiótelefonálókat sikerült. Hol van ilyenkor a polgármester?! A westernfalu különben nagyon gusztusos hely, van minden, mi szem-szájnak ingere, az embernek patakokban folyik a nyála a finomságok láttán. Nekem különösen a cowboyok ételeit bemutató büfé tetszett, mert megtudtam, hogy a derék cowboyok egyik hagyományos eledele a majonézes káposztasaláta, a másik meg a fél grillcsirke. Jó nevű még a Börtönkonyha nevű egység, valamint egy magyaros hangulatú hely, ahol százhetvenért adnak zöldborsófőzeléket, fasírttal. Az itteni játékteremben, a graffitikkel összefújkált, tinédzsergengek által uralt, bontásra ítélt amerikai szegénynegyedek atmoszféráját idéző Magic Cityben feltűnően tágas volt a tér. A multiplex moziban az egyik film aznap a több mint egyéves Golden Eye volt, becsületükre szóljon, hogy csak kétszáz forintot kértek volna a jegyért. Gondoltam, még visszamegyek a westernfaluba, és köszönök az egyik vendéglőben pincérkedő haveromnak. Elkezdtem sziszegni neki, de amikor hátrafordult, láttam, hogs' ez nem a haverom, sőt úgy tűnt, ez volt az az ember, akinek még mindig nem vittem vissza a tíz évvel ezelőtt kölcsönkapott szamovárját. Jó nagyot rohantam, képzelhetik. 1996. november 22. Bárkay Tamás