Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

A helyek éltetnek egy várost

Nem térkép Vannak ravasz városok. Biztató epületek, finom kis terek, kipolírozott belvárosok. Bekötött szemmel kell ide behozni a vendéget, hogy ne lássa az omladozó külvárost, a bűzlő szegénynegyedet, a galambdúcnak kigondolt lakótelepeket, és akkor mindenki jól jár. A házigazdának jó hírét keltik, a vendég pedig elhiszi, hogy csodát látott. Minek az ostoba valóság, ha egy kis öncsalással segíteni lehet rajta. De ki gépen száll fölébe, annak a város a repülőtérrel kezdődik. Nagyon rendben van így, mert a városi képmutatás lehetőségei egyszerre korlátozódnak. Természetesen nincs mindig pontos megfelelés a repülőtér és a város között, mondjuk Frankfurt repülőtere már csak mérete miatt is jóval többet ígér, mint amit a város teljesíteni tud, de nincs az a városvezetőség, amely el tudná intézni, hogy a tepülőtérről a belvárosba vezető út simára glancolt hazugság maradjon, ha a város egyébként nyomorúságos. Budapest Feriheggyel kezdődik. Néhány vendég számára ott is végződik. Még a nyolcvanas évekből emlékezetes annak a filmes szakembernek a története, aki, miközben a vámos a bőröndjét forgatta, elintézte, hogy jegyet kapjon a legközelebbi, innét elvezető járatra, de a többség átvergődik azért a gyorsforgalmi út-focipálya-lakótelep szépségein, és tudja, hova érkezett. A kisebbség megért mindent a repülőtéren. Tulajdonképpen hízelgő látvány jelenlegi állapotában a 2/B, mert új, csillog a padló, fehér a fal. Nincs nagy gépészeti ötlet, nincs semmi szenzáció, az étterem nyomorúságos önkiszolgáló, de működik a mozgólépcső. A méretek a legárulkodőbbak. Hiába nagyzol, szuk ez a város, és szűk a repülőtere is, olyan a világban, mint a vasútnál, mondjuk a csörötnökrönöki állomás. Oda sem kell nagy luxus, építészeti felhajtás, ha le lehet ülni, és nem sétálgatnak a váróban a kecskék, akkor nincs ok az idegeskedésre. Egyvalamit nem tud cz a mi kulturált, tiszta és a maga módján kifejező erejű repülőterünk. Az embereket nem tudja lecserélni, a várakozókat. Súlyos fogyatékosság, mert csökken tőle a kultúrája, a tisztasága, és csak a kifejezőereje növekedik. Nyári délutánokon atlétatrikós, rövidgatyás, strandpapucsos atyafiak várják a rokonságot, zsivajognak, puszilkodnak, könnyeket törölnek a szemek sarkából. És a szag! Nálunk íze van a gyümölcsnek, fénye a nyárnak, szaga az életnek. De ez a legutóbbi nem tartozik a kellemes nevezetességek közé. Hónalj, láb és egyéb intim testrészek párolgása teszi összetéveszthetetlen hellyé Budapest repülőterét.