Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Házak, utcák, terek, boltok, lakótelepek

tern be, a locsolókhoz kerültem, én kezeltem a tartályt. Talán azért utálom annyira a buszt, ültem én kocsin eleget. Jó munka volt, lehetett vele keresni is. Gyakran szállítottunk vizet, fel a hegyekre, meg a külső kerületekbe száraz nyarakon, ha alacsony volt a víznyomás. Háromszor voltam így Galyatetőn, az aztán egy gyönyörű hely igaz? Filmeztünk is néha, azt is szerettem. Egyszer nagy sarat kellett csinálni Gobbi Hildának, máskor meg Darvas Ivánt locsoltam le. igaz, az első nem sikerült jól, meg kellet ismételni. Nyolc évig voltam a locsolóknál, az alatt négyszer költözött el a telephely, a végén már Budára kellett volna járni. Akkor mondták, hogy van itt egy hely Palotán, eljöttem, nem messze lakom innen. " Visszakanyarodunk a K. T. felé, „ebédidő", mondja Farkas Jenő, kilenc óra elmúlt. Szinte egyszerre érünk oda a többiekkel, a főnökasszony hatalmas szál lóparizert mutat elégedetten. A csarnokban vette, azt mondja, egyre ritkábban lehet kapni, pedig nagyon egészséges. Jólesik a kokszkályha melege a kinti metsző szél után, a munkavezetők jókedvűen falatoznak, erőt gyűjtenek a második körútra. Farkas Jenő egyelőre nem eszik, a zsebébe nyúl, s mint tízpercenként rendesen, elővesz egy szál Románcot. „Elmúltam hatvanéves, de semmi kedvem nyugdíjba menni. Mondja meg, otthon mit csináljak? Kertes házban laktunk, szanáltak, belonlakást kaptunk. Amikor először kinéztem a hatodikról, szédültem. Itt egy szöget alig lehet beverni a falba. Pedig szeretek barkácsolni. Nincs olyan gép, amit meg ne javítanék, de már nem látok jól. Az órákkal szeretek szöszmölölni, a legtöbbet még ma is össze tudom rakni. Nem való nekem a pihenés, szabadságon se voltam soha, csak apránként. Higgye el, szeretek ide bejárni. " A többiek ugratják, a nyugdíjjal fenyegetik. Odakint egy szélroham kavarja fel a leveleket, mindenki odanéz, „na tessék", mondják, „még ez is". 1992. november 13. N. Kósa Judit Egy éjszaka a hajléktalan nők szállásán Péntek volt, szenteste előtt két nappal. Negyed hat körül járt. Úgy huszadik lehettem a RÉS Alapítvány éjjeli menedékhelye előtt gyülekező kisebb tömegben. Némileg vigasztalt, hogy mögöttem is álltak már jó néhányan. Eg>' szőkére festett hajú, rövid szőrmebundás nő érkezett, ránk csodálkozott: Mit osztanak? - kérdezte. Pénzt. Nem sokat, hatezret — válaszolt egyikünk. Kis pénz is pénz - mondta erre a szőke és beállt hátulra. Ez benyalta! - visongott a sor eleje. A nő jó ideig nem kapcsolt, majd dühödten elvonult.