Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Házak, utcák, terek, boltok, lakótelepek

folytatja a zenetanulást. Veszélybe került egy generáció. És ezt utólag nem lehet pótolni. De mi nem élhetünk muzsikaszó nélkül. Vagy mégis? 1998. július 4. Sándor Tünde Hajnali Románc „Ha hiszi, ha nem, én háromnál nem tudok tovább aludni. Igaz, délutánonként általában lefekszem egy pár órára, de ha nem, úgy is jó. Nekem már három-négy óra alvás is elég. Fiatalkoromban bezzeg más volt a helyzet, de akkoriban mindig éjszaka dolgoztam." Fél hat van, töksötét és rettenetesen hideg, amikor a palotai XV. K. T. (megfejtéssel nem szolgálhatok, a rövidítés eredetét nekem se árulta el senki) elé érek. A hozzáértők hidegfrontot jósoltak az előző nap: soha ilyen igazuk nem volt. Tudom, hogy a hátam mögött ott van az újpalotai lakótelep és az M3-as sztráda, ám a Szerencs utcának ezen a szögletén ezt igazán nehéz elhinni. A K. T. földszintes épülete előtt már jó néhány narancssárga mellényes alak toporog, innen legalább tudom, hogy jó helyen járok. Odabent, az elpiszkolódott falú hajdani fűszerüzletben kokszkályha ontja a meleget, a mindenreggeli adminisztráció papírtengerével küszködő munkavezetők nagy pohár kávéval készülnek a napra. Az alkalmi munkások egyenként jönnek be, aláírják a munkalapot, aztán némi munkavédelmi oktatás után felvehetik a szerszámokat is. Némiképp szélütötten üldögélek a kályha tövében, nézem a jó pár éve lejárt naptárakat, a csehszlovák erőműbelsőt mutató reklámposztert, a hatalmas faliórát, amely konokul háromnegyed nyolcat mutat. „Kint, az utcában fut a cső, mihozzánk mégsem vezették be a gázt, képzelje, milyen nehéz télen szénnek kifúteni ezt a magas szobát" - zsörtölődik a főnökasszony, Káplár Jánosné. Hatalmas papítkötegeket néz át, telefonál - „huszonhárom alkalmi, két stabil, egy nyugdíjas és öt munkavezető", gyűjtőkocsit kér, útjukra bocsátja a munkásokat, aztán hirtelen szondát dug egyikük orra alá. A nagydarab férfi keze riasztóan remeg, kicsit szégyenlős arccal fúj bele a csőbe, a folyadék tintaszínűre változik. „Jöjjön holnap" — mondja neki a főnökasszony, aztán az útra készülődő munkavezetőkhöz fordul: „ne felejtsetek el papírt, tollat és szondát vinni magatokkal".