Budapest a Népszabadságban, 1992-2003 - Budapesti Negyed 49. (2005. ősz)

Házak, utcák, terek, boltok, lakótelepek

Kettős kötődéssel? (Munkatársunktól) Köpőcsésze, pálcikakészlet, póló, piktogramos feliratok, papucs és törülköző. Kínai piac. Lökdösődés, izzadságcseppek, vijjogó gépkocsik, feltépett kockakő. Kőbányai út. Egy darabka Ázsia az Orczy tér mögött. A régi MÁV-állomás kiszuperált vagonjai között falócák, dobozok, bódék. Keleti bazársor szegényházi kivitelben. A piac a villamossíneken túl kezdődik. Kapu, mosdó, őr, kerítés nincs, csak végeláthatatlanul hömpölygő emberáradat. Az árusok sora a kukák kincseit kínálókkal kezdődik. Fillérekért adnak fülehagyott szatyrot, újratalpalt cipőt, ócska felöltőt. Túljutva rajtuk, italosztó pultba botlunk, pontosabban a környékén heverőkbe. Mellette, az épület falán félig levert felirat a piaci rendről. Mögöttük pedig a piac, ahol minden kapható. Cipőfűző, walkman, műcsipkebetétes kombidressz, susogó bermuda, fonott kosár, műanyag szék és gumicsónak. Az asztalok túloldalán pergő beszédű kínaiak. Számmagyarul beszélnek: „ötszáz, csak húsz, negyven". A nézelődők között pedig ott vannak a pénztárcák meglovasítói. Por mindenütt. Összefolynak az atcok, gyengül az akarat, és szemünk előtt felködlik a gyáli piac rendje. 1995. június 23. ízelítő a sötétség világából A kivilágítatlan étteremben vak pincérek szolgálnak fel Gyuri pincér teljesen vak. Mégis nyitva tartja a szemét. Azt mondja, azoknál ösztönös ez, akik valaha láttak. 18 évesen vakult meg, már 38 éve él a sötétség világában. Pincérként mindössze egy hete dolgozik, egyébként zenészként, gyógymasszőrként keresi kenyerét. Új munkahelyén, a Fehér Elefánt étteremben máris otthonosan mozog, nem úgy, mint a vendégek. Az étteremben koromsötét van. Megízlelhető a vakok világa. - Tegye a kezét a vállamra, mintha vonatoznánk! - mondja Kuminka György, aki magát egyszerűen Gyuri pincérnek nevezi. A Westend City Center alagsorában nyílt étterem galériáján elfüggönyzött étterembe lépünk. Különös érzés megbízni egy idegenben. Óvatosan lépünk persze, lábunkat ösztönösen csúsztatva, kezünkkel tapogatózva. A vak pincér bezzeg természetesen mozog, mintha látna, most ő az, aki segít nekünk.