Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).

ÁGAI ADOLF Porzó tárcza-levelei (1877)

Kellemes májusi reggel van, arezomat üde szellő érinti, ezeréves platánok ágai ölelkeznek fölöttem. Fölnézek, alánézek - minden üres és a zene, tempo di marcia, tovább riad, döng és pereg. - Mi ez? kérdem szinte önkénytelenül. - Ez a városi riadó, feleli egy esengő női hang tiszta magyarsággal. On, úgy látszik, idegen uram. Tudja meg tehát, hogy a község, nem akarván haszon nélkül hevertetni nagy pénzösszegeit, Budapest minden templomtornyában gőz orchestrumot, magyarul zenésztömböt alkalmazott, mely zenésztömbök reggeli öt órától kezdve éjfélig, óránkint a legszebb s legújabb darabokat játsszák. Az, amit most hallott ön, a híres fóka-szinfónia, melynek szerzője a lángelméjű Butolof Vazul, kamcsatkai zeneszerző, kinek mellszobrát ott láthatja ön a huszonnegyedik dalszínházban, hol kizárólag csak muszkául énekelnek. Rábámultam a beszélőre. Gyönyörű, mintegy tizenkilencz éves lányka volt, vörös bársony kaczukában, fehér uszályos ruhában, fejében kaczér frigiai föveggel, mely a dús barna haj tetejében ült. A kis föveg rubin, gyémánt és smaragd-kövekkel volt ékesítve. Ismerem és szeretem e színeket. Ezek a magyar színek. -Voltaképp kihez van szerencsém, kisasszony? dadogám. -Városi kalauz vagyok; számom 18,702, válaszolá a hajadon kifejezésteljes kacsintással, melyből, bár tőbül metszett magyarsággal élt, legott ráismertem a pesti nőre. -Megérkezése rendőrileg van bejelentve s én vagyok kiküldve ön mellé. A város-tanács ugyanis, hogy az idegenre nézve lehetőleg kellemessé tegye a székvárosban való időzést: 30,000 esküdt hajadont fogadott, kiknek tiszte az idegeneket ingyen kalauzolni Budapesten. Ezáltal oly kérdés oldatott meg, mely már ezer év óta foglalkoztatja a város apáit s a főváros minisztériumát. - Ezer év előtt! bámulék magamban s szemem roppant színlapon akadt meg, melyen ez állt: „Ma, május 12-ikén 2872." Váljon mit játszanak ma? S kimondhatatlan megelégedésemre olvasám : „Bánk bán, szomorújáték 5 fölvonásban. írta Katona József. Tehát még ezer év múlva is! kiálték fel örömmel. Hanem kissé fájt olvasnom, hogy : „az ódon magyarságból a maiba átfordította Bárányfellegi Üvör." (A látnoki képességű Agai 1916-ban hall meg. Szinte napra hatvan évvel később vejit a bemutatója az Illyés Gyula „átigazította" Bánk bánnak. A szerk.) Mit kontárkodni te Katona velős nyelvébe, te sü\ölvény! szitkozódtam magamban. Nem kevésbé lepett meg a színlapnak azon része is, melyben írva vagyon, hogy minden fölvonás közben ilyen és amolyan hűsítőket, ételeket és italokat szolgáltatnak teríték- vagy adagszámra. Különösen megzavarodtam azonban, midőn olvasám, hogy a karzati beme-