Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).

SCHAMS FERENC Pest és Buda teljes leírása

Sétányok A Kemnitzer ház előtt a hídhoz néhány fasor csatlakozik - frissen ültetett, ám nehezen megéledő fákkal - a megerősített Duna-parton, amely a pestiek kellemes esti sétahelye lehetne, ha nem háborgatná őket az arra kocsikázók által fölvert elviselhetetlen por. Több padot is elhelyeztek ott, amelyet es­ténként sietve foglalnak el a paloták és házak falainak szorításából kiszabadu­ló életvidám pestiek, hogy elábrándozzanak a szabad természetben, a fiatal hársak és akácok alatt, legfőképpen pedig az örökké nyüzsgő híd forgatagát szemléljék. Az előkelő társaságot különféle frissítőkkel szolgálják ki. Kellemes sétára csábít a hajóhíd az esti alkonyatban, amikora kocsik erős dübörgése kissé alábbhagy. Már régebben fölfigyeltem e híd elbűvölő fek­vésére, és úgy hiszem, nem is ajánlhatnék kellemesebb sétát senkinek sem a város közelében. Szórakozóhely a köznép számára A köznép is megtalálta a saját helyét a társalgásra, ahol szabad teret adván a maga többé-kevésbé korlátozott szellemi képességeinek, véleményét kife­jezésre juttathatja. A Duna-part, kiváltképp az úgynevezett bolthajtásnál, a görög templom közelében, az öreg és fiatal katonák, valamint az ott gyakran megforduló hajós népség kedvenc helye. Különösen vasár- és ünnepnap le­pik el ezt a helyet nagy számban az emberek, akik között olykor mulatságos vagy akár komoly jelenetek is zajlanak. Néhány őszinte megjegyzés A város egyik legfőbb kellemetlensége a mindkét nemből származó koldu­sok hada, akik a keresztényi könyörületet kihasználva tartják fönn magukat. Taglejtéseikkel megindítóbban hívják fel a figyelmet a jótékonykodás ke­resztényi kötelességére, mint nem egy prédikátor. Szemüket forgatják, az. égre bámulnak, összekulcsolják a kezüket, jajveszékelnek és sírnak. Bár mindennap tömegével vannak olyan kéregetők az utcákban és tereken, akik erőszakoskodásukkal megfélemlítik a járókelőket, számukra mégis a hét utolsó munkanapja az általános gyűjtés napja. Seregestül látni szánal­mas rongyokba és ruhacafatokba burkolózott embereket, akik házról házra járnak, egyik helyen ilyen-olyan adományokat kapnak, másutt elutasítják őket. Sokkal nagyobi) tömegben árasztják el azonban a várost a négy orszá­gos vásár idején, amikor is joggal feltételezhető, hogy e hasznot hajtó idők-

Next

/
Thumbnails
Contents