Pest-budai útikönyvek - Budapesti Negyed 45. (2004. ősz).

SZERB ANTAL Budapesti kalauz (1935)

rendkívül intelligens magántisztviselők Moszkvát fogják a rádión. "Féli vasárnap az egész városrész hosszú fadarabokkal zarándokol a Sváb-hegy felé, otthon csak az elözvegyült borbély marad. Minden modern és egyszerű és tárgyilagos és egyforma itt. (...) Margitsziget. A keskeny parkban, hol jobbra is, balra is láthatja felcsillanni olykor a Dunát, a mulandóság folyamát, a szinte már túlságosan szép virágágyak között, az alsó és a felső vendéglők között, itt szoktunk gyermekek lenni, és itt szoktunk megöregedni. Itt öregedett meg a pestiek legnagyobb költője, Arany János is. O ugyan nem szerette Pestet, visszavágyódott a falujába, mint egy nagy indián törzsfőnök, és keserű volt S z ü 1 ő fö 1 d e m, S z a 1 o n t a, Nem szült engem szalonba': Azért vágyom naponta Kunyhóba és vadonba. De a pestiek annál jobban szerették, és szeretik ma is. Benne megtisztulva látják a saját életformájukat. Arany János is józan volt és dolgos, ő is szerette a pénzt, és hogyha békében hagyják, mint a pestiek. Uram, ne higgyen az újságíróknak. A pesti ember becsületes és megbízható, és Arany János a költője, a leglelkiismeretesebb magyar költő. (...) Újpest. Romantika szempontjából a várrom után mindjárt a kazánház következik. O, a nagy gépek, ezek a tanulékony szörnyetegek! (...) Tizenkettőkor megszólalnak a szirénák. Agyár előtti tér tarka és vidám, kissé falusias is. Teniszcipős munkáslányok összefogózkodva sétálnak el a munkások előtt, akik felvillannak szalonnájukból. Mennyi szép van a munkáslányok közt, és milyen titokzatosak! Az egyszerűség rettentő titkát őrzik, lelkük az atom, amelyet nem tudok szellemes szavakkal szétbombázni. Félek tőlük, és vágyódó éjszakákon nagy, nemszép kezükre gondolok. A túlsó part... Buda a túlsó part, de az igazi túlsóság mégis Újpest.