Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MŰVEKRE VÁRVA - MOLNÁR GÁL PÉTER A sültgalambra váró város

van szaga. Megszimatolják. A pénznek csupán a hírére légvárakat építenek. Fölvesznek rá előlegeket. Reményében adósságokat csinálnak. Végül kilyukadnak az álmok: Hoffmann ugyanis koldusszegényen jön haza Szentmártonba. (Gábor Andor: Dollárpapa. A pénz komédiája. 1917). Megismétli a helyzetet Lengyel Menyhért (A waterloo-i csata, 1925): Mr. Green szűcsként vándorolt ki Amerikába. Húsz év alatt megtakarított ötezer dollárt. Kebelébe rejtett vászonzacskóban hazahozza. Milliárdosnak hiszik. Rávetik magukat pesti nimolista pénzemberek. Beleheccelik egy Napóleon-filmbe. A waterloo-i csatánál elfogy a pénz. Hátat fordítanak neki. Azonos alaphelyzetek. Ehes budapestiek valamennyien. Szentmárton kis vidéki Pest. Amint Zsarátnok is csupán a fővároson kívül rekedt mohó Magyarország Móricz Zsigmondnál, a Rokonok lapjain (1934). Meggazdagodni vágynak. Ajándékra várnak. Mesés csudára. Holtak föltámadására. Operenciákon túlról iderepült szerencsére. Hiszik: lesz még szőlő lágy kenyérrel, de nem akarják maguk megőrölni a kenyérhez a búzát. Hiszik: lesz még egyszer ünnep a világon. Mástól remélik a jószerencsét. Könyökük szorosan törzsük mellett, illedelmesen tartják a fölemelt kést-villát az üres tányér fölött. Várakoznak a sültgalamb berepülésére. Az éhes város megjelentékor értő fülekre talált. Sorra megsértődtek, akiket illetett. Nem mintha veséző alapossága ütötte volna szíven az olvasókat. Nem a kapzsi szájtátiságukat illető kritikát vették zokon. Pest sértődős város. Rosszul bírja az igazságot. Annyira érzékeny az igazságra, hogy gazdag technikával sértődik meg a lényeg helyett a mellék-motívumokon. Irodalmi értékelésért nem okvetlenül a legjobb céghez kell fordulni, ellentétben a télikabát-vásárlással, amikor is célravezetőbb tiszteletreméltó firmát felkeresni. A buta kritikus gyakran eligazítóbb. Az egyéni gondolatok, világos meglátások nélküli szamár megbízhatóbban mutatja a tömeg ízlését. Borostyánba zárt leletként ad hírt özönvíz előtti ítéletekről. Pintér Jenő, tankerületi főigazgató „Kis-Pintérje" (/1 magyarirodalom története. Képes kiadás, 1928) a középarányos irigyek, a bármiféle eredetiségtől személyiségükben megtámadottak sértettségével írja: „Az éhes város csúfondáros kulcsregény volt: országos nevű emberek ízetlen kigúnyolása." S csakugyan. Az Orsovai nevét a parlamenti jegyzőkönyvben elsőül megemlítő „kiváló ellenzéki szónok sok évvel ezelőtt elhunyt apját szentként emlegette a történelem. Ez a szegény árva már teljesen ősz volt, de egész lényében határozottan állandó szomorúság tükröződött. A viszonyokkal nem ismerős ember is rámondta volna erre az éltes férfiúra, hogy árva (...) egyebekben a kormánynak legkedvesebb, leghívebb és legragaszkodóbb ellenzéke (...) olyan színezete volt a nagy árvának, mintha a kormányok egymás után kinevezték volna az ellenzék vezérének." Molnár kéjjel kaján. Mindazon rosszindulat, amit a tömegember csak mások háta mögött suttog, Molnárnál közundor, nyilvános megszólás, éles szembemondás. Szarkazmusa nem ismer szentséget. A Függetlenségi Párt elnökéről, Kossuth Lajos Ferenc nevű sasfiókjáról nem