Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)
MŰVEKRE VÁRVA - SÁRMÁNY ILONA Ecset által homályosan — Fővárosok és festőik
szinte mellékes rajtuk, fő témájuk a piac forgataga, a zsánerfigurák. Kellemes, visszafogott színviláguk, anekdotikus részleteik tették népszerűvé őket a századvégen. Porzó (Agai Adolf) népszerű, több kia53 dást is megért könyvének illusztrációjaként szerepel még egy piackép, Skuteczky Döme (1850-1921) festménye, mely az Alsó-Dunapart hetivásáráról készült, és a reprodukcióban fotográfiának látszik, olyan hűen követi a feltételezhetően előkép gyanánt szolgáló fénykép látószöget. Az 1885-ben készült kép lappang, így csak a reprodukció alapján lehet technikai erényeire következtetni, melyek még így is érzékelhetők. Bár anekdotikus, de igen sikerült az előtér ellenfényben megfestett zsánerjelenete a gyöngyvirágot és orgonát vásárló kislánnyal; a macskaköves, napfényben fürdő tágas tér derűt áraszt. Epilógus helyett Ezekkel a nyolcvanas évek elején született finomnaturalista, illetve realista képekkel hirtelen megszakad a korszerű, modern jellegű Budapest-képek sora 54 . Az új művészgeneráció, amely immár a festészet autonómiájáért küzdött és a tiszta fcstőiség jelszavát tűzte zászlajára, nem festett sem piaci zsanért, sem Budapest53. Porzó (Ágai Adolf): Utazás Pestről — Budapestre. 1843-1907. Bp., 1907. 54. Valószínű, hogy a műkereskedelemben fel fognak bukkanni lappangó vagy olyan ismeretlen művek, amelyek módosíthatják ezt az állítást. 55. A legtöbb konvencionális utcaképet, városképi részletet, amelyek a város topografikus megörökítését szolgálták, Háry Gyula (1864-1946) festette. Mellette más kismesterek művei is vedutát. A modern magyar festészet úttörő generációja, a Nagybányaiak és újító kortársaik, Vaszary, Rippl-Rónai, még ha éveken át Budapesten éltek is (elsősorban telente), nem látták meg a fővárosban a festői témát, nem kerestek itt képi motívumot. Még ami meghitten ismerős lehetett volna a számukra — a lassan eltűnő kisvárosi múlt fogyó öröksége, a Tabán, Óbuda, vagy akár a Krisztina- vagy a Víziváros egyegy festőién provinciális szeglete —, az is elkerülte a figyelmüket; megörökítésük konvencionális kismesterek feladata lett. Mi lehet a magyarázata, hogy amíg az írók közül sokan csodálkoztak rá Pest és Buda költészetére (Szép Ernő, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, hogy csak a legismertebb neveket említsük), se Ferenczy, se Rippl-Rónai 56 , se Vaszary nem tartotta művészetéhez méltónak, hogy megfesse a várost? Miért festettek szívesebben vidéki, kisvárosi utcát, mint a kisvárosi Buda részeit? A modern magyar festészet első világháború előtti intranzigenciája a modern urbánus témákkal szemben talán csak a tágabb kulturális kontextusból érthető meg. Míg a nyolcvanas évek derekán egy Párizsban élő magyar festő (Bruck Lajos) megrendelés nélkül is megfesti a pesti rakpart piacát, mert meglátja benne a festői témát, és mélyen a sajátjának érzi, addig a bekerültek a Fővárosi Múzeum gyűjteményébe, így Pörge Gergely, Reiszmann Károly Miksa képei. Ld. Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Bp., 1991. 83-91. old. 5é. Rippl-Rónai az első világháború alatt festett ugyan két képet a Kelenhegyi útról, a műterme ablakából, de ezek a képei sem értelmezhetők budapesti városképnek. Ezért az információért Bernáth Máriának tartozom köszönettel.
