Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

A VOLT ÉS A VAN - WILHELM DROSTE A tanácstalanság metamorfózisai

Budapest városának jövőbeli jelentőségére nézve is óriási veszélyt jelent a hamis nemzetközi presztízsnek és a hamis magyar önképnek ez a keveréke, melyet még csábítóbbá tesz, hogy mindkét esetben féligazságok láncolatára épül. A magyar fővárost a külföld belecsábíthatja annak az országnak a szerepkörébe, mely központi fekvésű előőrsként Kelet-Európa megfegyelmezését hajtja végre a nyugat-európai nagyhatalmi érdekeknek megfelelően. A Nyugat kedvencének a szerepében a város évről évre jobban meggyűlölted magát, főként azokkal a városokkal, amelyek megszenvedik, hogy kevésbé kedvelik őket — lásd Pozsony, Lvov, Bukarest, Belgrád, Zágráb, Ljubljana, és a hozzájuk tartozó országok egész koszorúja. Ez a történelemben sokszor végzetesnek bizonyult és könnyen újraéledő gyűlölet nem szolgálhatja Budapest boldogulását. Még kevésbé áll érdekében a budapesti öntudatnak és karakternek. Minél nagyobb hatalommal bír ugyanis egy kedvenc, annál gyűlöletesebb lesz. Budapestnek azzal a térséggel kell azonosulnia, amelyben fekszik, így Szlovákiával és Romániával is. Sportszerűen megnyernie kell őket, nem pedig túlszárnyalnia. A budapesti embernek városa sebeivel is azonosulnia kell. Ha nem vesz róluk tudomást, elburjánzó, halálos fekélyekként jelentkeznek majd újra. Budapest jelenlegi gazdagodásának, amely nem utolsósorban a nyugati tőke beruházási készségén alapszik, súlyos szépséghibája, hogy erősíti a szociális egyenlőtlenséget és ennek elviselhetetlenségét. A városban egyre több az áru és a pénz, e téren hatalmas lépésekkel halad előre, mentálisan azonban megrekedt, nem fejlődik. Növekedése szervetlen, előrehaladása vak. Mindenki mértéktelenül elfoglalt, de perspektíva nélkül, a látás szabadsága nélkül, szuverenitás, nagyvonalúság és lelki nyugalom nélkül. Meglehet, hogy a város lelkéért való aggodalmam csupán saját kishitűségem terméke. Nem én lennék az első, akinek Budapest identitásáért érzett félelme rövidlátásnak bizonyul, hiszen ez a féltés ugyanolyan idős, mint maga a város, amely mindig is túlélte az aggodalmakat. De újra és újra jelentkeznek kételyeikkel azok, akik nem bíznak eléggé ennek a helynek elképesztő erőforrásaiban, a metamorfózis csodájában. Könnyen elképzelhető, hogy Budapest megintcsak a felismerhetetlenségig bebábozódott. 1900 körül a legkülönbözőbb gondolkodású, érzékeny és kritikus kortársak sóhajtoztak eszét vesztett fővárosuk félresiklása miatt; mi, maiak pedig éppen azt az időszakot tartjuk a város története legszebb, mesébe illő fejezetének. Talán máris egy ragyogó korszak elején élünk, csak nem tudunk róla. Egyelőre sóhajtozunk, mert visszataszítóan csúfnak találjuk a hernyót, és félünk a rengeteg kártól, amelyet még okozni fog, de talán már bújik elő belőle a pillangó. Hamarosan először röppen fel a levegőbe, siklik súlytalanul, megfoghatatlanul és gyönyörűségesen.