Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

A VOLT ÉS A VAN - WILHELM DROSTE A tanácstalanság metamorfózisai

szült, csak éppen a normalitásra nem. Miközben valamennyi betegséggel szem­ben ellenállónak bizonyult, könnyedén leterítették az egészség vírusai. A fal leom­lásával a dac tartóoszlopa is kidőlt alóla. Megtanulta, hogyan nőhet fel ellenségei­hez, most pedig, könnyen felismerhető el­lenségek hiányában, ahhoz a sportolóhoz hasonlít, aki egyszeriben semmi olyasmit nem talál, ami döntően motiválhatná. Ta­nácstalanul megrekedt egy szinten. Szépsége is veszélybe került, mert az akadály nélküli pályán kifejtett engedel­mes szorgalom nem igazán illik a város ar­culatához. Osszetévcszthetővé teszi, és önmaga elvesztésének árán beilleszti az egyetemes tőkecirkuláció nagy teljesítő­képességű unalmába. A szépségnek nincs többé köze a saját akarat érvényesítéséhez, a saját test örömteli kifejezéséhez és felfe­dezéséhez. Sorozattermék lett: az egyéni gyorsan eltűnik a divatok mögött, amelyek nemzetközi téren már régen kedvük sze­rint tért hódítottak. A város a multinacio­nális konszernek aktuális ajánlata alapján cseréli ki bútorzatát. A benzinkutak egy­szeriben ugyanolyanok, mint Detroit leg­újabb töltőállomásai, a McDonald's pedig éppenséggel olyan, mint a McDonald's. Gombamódra szaporodnak a bankok, s úgy hatnak, mintha éppen most lopták volna őket ide Zürichből. Az új buszmegállókat Hamburgban vagy Strasbourgban álmod­ták papírra. Autószalonok hódítják meg a belváros legszebb kirakatait. A Kleider Bauer üzleteit ismerjük Ausztriából, de nem abban a mindent betöltő, hihetetlen tömegben, amely Budapestre jellemző lett. A bankokéhoz hasonló iramban épül­nek a hatalmas irodaházak. Sok közülük tetszetős és izgalmas architektúrájú, mégis kivétel nélkül a papírmunka gettói, hasz­nálhatatlan idegen testek az eleven állam­polgár számára, aki szívesen megőrizné azt a várost, amelyben bevásárolhat, kávézhat, fagylaltozhat, régi könyvek után járkálhat — a kapualjak, falmélyedések és kedves búvóhelyek városát, a kuckókra emlékez­tető presszókét, ahol mindenki szeme lát­tára, mégis észrevétlenül lehet csókolózni vagy veszekedni. Már az is jó volna, ha az új palotáknak legalább a földszintjein ká­véházak, éttermek, boltok lennének, aho­gyan az a századfordulón még magától ér­tetődő volt. Manapság minden egyes új irodaépület a városkép sivárrá tételén dol­gozik, amit Nyugat-Európa és az USA szinte valamennyi városában már sikere­sen elértek. Ez a szellemváros létrehozá­sának legrövidebb útja. Budapestet éppen a nemzetköziség aka­dálytalan jelenléte tette jelentős mérték­ben provinciálissá — és itt nem csupán a nyilvánvaló gyarmatosítás jeleire kell gon­dolni. Ha éjszaka érkezünk az autópályán Bécsből Budapestre, a város első toronyhá­zairól birtokosi tudattal világítanak ránk a multinacionális konszernek hatalmas felü­letű fényreklámjai. Minden héten újabb tábla csatlakozik a többihez. Hozzájuk ké­pest — tisztán optikai szempontból — egyenesen diszkrét legényeknek hatottak a városképben a boldog iskolásfiúnak lát­szó szovjet hősök emlékművei, amelyek korábban, a hasonló helyeken, a Vörös Hadsereget és annak a náci Németország fölött aratott győzelmét reklámozták.

Next

/
Thumbnails
Contents