Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

A VOLT ÉS A VAN - A Fővárosi Közmunkák Tanácsa és Budapest, a nemzeti és regionális főváros

clelcmforrást jelentett ahhoz képest, ami a fővárosi önkormányzatnak állt a rendelkezésére városrendezési, szabályozási célokra. Bárczy István polgármesterségével pedig itt is kezdetét vette a tudatos, távlatokra tekintő telekpolitika, és a városszabályozási tervek kezdeményezése, kidolgozása is mindinkább ide csúszott át. A századforduló legnagyob infrastrukturális beruházásai — a végleges vízvezeték- és csatornarendszer megalkotása például — a főváros kölcsönpénzeiből történtek. A Közmunkatanács ezekkel kapcsolatban a jóváhagyó fórum szerepét játszotta, miközben komoly szakmai vitákba is keveredett a fővárossal, amelyekből nem került ki győztesen. Ezek után már a századfordulón felvetődött, hogy egyáltalán szükség van-e még a Közmunkatanácsra, érdemes-e továbbra is fenntartani. Ez egészen addig kísérte az FKT történetét, ameddig 1937-ben azzal, hogy hatáskörét a környékbeli településekre is kiterjesztették, nem lelt új szerepkörre. Ráday: Nekem az az érzésem, hogy ez a dolog némileg bonyolultabb. Tudjuk, hogy a Közmunkák Tanácsa nagyon sok mindenbe belebeszélt a főváros építését, fejlesztését illetően, s tulajdonképpen ma is ez a koordinációs szerep a probléma. A fővárosi önkormányzatnak legfeljebb a saját tulajdonában lévő közútjaiba van beleszólása, a mellékútvonalak a kerületi önkormányzatokéi. 24 önkormányzat rendelkezik a főváros felett, a műemlékek építési ügyei pedig egy állami hivatalhoz, az Országos Műemlékvédelmi Hivatalhoz tartoznak. Egységes koncepcióról vagy egyáltalán megközelítésről beszélni ma aligha lehet. Sokan mondják olykor — például Schneller István főépítész is —, hogy jó lenne a Közmunkák Tanácsát újra létrehozni. Elképzelhető-e ma, hogy ilyen szervezet létrejöjjön, és az egykorihoz hasonló szerepet töltsön be Budapesten? Bojár Iván András: Nem mozgok a politikai közéletben, így az erőviszonyokat sem látom át pontosan, de úgy gondolom, hogy ha elképzelhető is, csak fokozatosan képzelhető el. Öt évvel ezelőtt nagyon komoly törvénykezési folyamat indult el Magyarországon, ami megteremtett bizonyos keretfeltételeket a várospolitika, vagy a városban való gondolkodás számára, ám szerintem ez a pillanatnyi helyzetben inkább korlátként jelenik meg, mint segítőkész háttérként. Természetesen ennek a fokozatosságnak a célja egy újfajta törvénykezés lenne, amelyik az önkormányzati törvényt a későbbiekben oly módon változtatná meg, hogy biztosítaná a főváros kiemelt rangját. Ezt nemcsak valamiféle budapesti sovinizmus mondatja velem, hanem egyfajta vízió is, amelyik — mint már oly sokszor a magyar történelemben — Budapestnek egyfajta különleges státuszt ad, éppen a civilizatórikus fejlődés szempontjából. Ez a város olyan adottság és olyan lehetőség Magyarország szempontjából, amelyet megfojt az a politikai és