Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)
MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET - BODNÁR JUDIT A szakadozó városszövet
Hol itt a baj? — kérdezi a városi polgár a ráncba szedett közbiztonság, a megtáltosodott utcaseprők, a talmi, de vonzó csillogás láttán, a megváltozott klímában a légkondicionálók finom zümmögésétől elalélva. Nem könnyű belátni, valamiféle társadalmi igazságosságra hivatkozva: a baj az, hogy a távozóknak még rosszabb lesz. A kisember térbeli mozgása korlátozottabb: nincs automobilja, így gyaloglásra vagy arra a tömegközlekedésre van utalva, melynek sűrűsége a belvárostól és az államadósságválság nélküli időszaktól távolodva egyre csökken. A kényszerű költözés kiragadja szomszédsági kapcsolataiból, melyek az ő társadalmi közegében jóval fontosabb szerepetjátszanak, mint a tehetősebbek körében. A felszínen maradás c szükséges feltételeinek megszakítása méltánytalanul megnehezíti az életet. A lakosságcsere fokozatos. Kezdetben jönnek a még anyagilag és művészileg a peremen elhelyezkedő művészek, és általában azok az emberek, akiket szerény anyagi eszközeik, nagy térigényük és az elővárosi házak és élet egyhangúsága arra késztet, hogy a koszos és veszélyes, polgári értelemben lakhatatlan utcákban, fokozott érzékenységgel egy másfajta, színesebb élet lehetőségét lássák meg. Megkezdődik a házak, lakások felújítása — az érdekes belső terek iránti igény és a pénzhiány okán általában saját erőből. A New York-i SoHo-beli vagy Lower East Side-i tömeges művész-lakásmód kialakulása jól mutatja, hogyan válik az eleinte perifériális életmód- és művészeti mozgalom tömeges ingatlanpiaci mozgássá. Az avantgárd művészeket elkapja a főáram, a városnegyed „veszélyes élete" pedig nyárspolgári létformává csendesül. Sharon Zukin Manhattan-Alsó arculatváltozását elemezve leírja, hogyan termelt a „lebontásra váró gyár- és lakóépületek megőrzéséért és a művészetért" indított harc vaskos ingatlanpiaci hasznot. Amikor a So-Ho-t 1971-ben „művésznegyeddé" nyilvánították, az aktus nem a kultúra győzelmét jelezte a tőke felett, hanem kendőzetlen összefonódásukat egy új, minden korábbinál jövedelmezőbb üzleti stratégia szolgálatában. 5 A beruházó és ingatlanfejlesztő cégek a terület „spontán, kreatív, csináld-magad" fejlődését hirdették és árulták agresszíven. A helyzet végső iróniájaként aztán az „úttörő" művészek kiszorultak a „művésznegyedből". E folyamatot szokták angol mintára a gentrification fogalommal illetni. A leromlott belvárosi épületek és lakóik „újjászületnek"; az épített környezetet rendbe hozzák, a bérlőket még csak nem is próbálja senki megreformálni — a nagyszabású társadalom-átalakító projektumoknak egyébként is oda a népszerűségük. A lakosságcsere fő ösztönzői az emelkedő bérleti díjak. Az állam a maga erőszakos eszközeivel közvetlenül nem avatkozik be az átalakulásba. Ez azt a látszatot kelti, mintha kizárólag a magánerős üzleti vállalkozás 5. Sharon Zukin: Loft living: culture aná copital in urban change. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1982. 6. Nyugat-Európa ebből a szempontból kivétel; ott az állam maga is gyakorta kezdeményez és pénzel városfelújító akciókat. így többek között a párizsi Marais felújítását: lásd Juliet Carpenter és Loretta Lees: „Gentrification in New York, London and Paris: An International Comparison." International Journal of Urban aná Regional Research, (19) 1995. 2. sz. 286-303. old.
