Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MAGÁNSZFÉRA ÉS VÁROSSZÖVET - GYÁNI GÁBOR Egy budapesti polgárcsalád 470 napja

fogadtak a lakásukban, mint ahogy 1876. március elsején, „Hamvazószerdán" is. E korántsem teljes felsorolás mutatja: a vallási eredetű ünnepeket Csorbáék többnyire a kötetlen és házon kívüli szociabilitás kiélvezésére használták fel. Ezek a napok tehát olyasféle szerepet tölthettek be, mint újabban a szombatok és vasárnapok a legtöbb család életében. A város mint színpadi látványosság A várost, kivált a nagyvárost lakói különbözőképpen érzékelik, a róla nyert benyomások igencsak széles skálán helyezkednek el. Ennek oka a város roppant térbeli kiterjedése és társadalmi sokrétűsége. A kívülállónak vagy az utókornak a városról alkotott fogalma maga is elüt a „bennszülöttek" mégoly differenciált szubjektív képzeteitől. A város térképe ezért sok-sok mentális térképet rejt magában. E mentális térképek, a bennszülöttek esetében, az egyéni és közösségi térhasználat szabályait követik, és kifejeződik bennük, hogy az egyes városi szubkultúrák a városi tér mely pontjaihoz kötődnek közvetlenül vagy szorosabban, s miről szereznek empirikus tapasztalatokat. A lak- és munkahelynek vagy a szabadidő eltöltésére használt nyilvános tereknek az egyén és a család napi élete során egybeszerveződő, egymásba integrált topográfiájából épül fel a város mentális rendszere, a megannyi egyéni mikrotér kombinációjából így alkotható meg a mentális térképek sorozata. A mentális térképek minden relativizmusa ellenére is létezik azonban valami közös a városlakók tapasztalati világában. Ilyen szinte mindenkit összekötő élményanyaggal szolgálnak a várost mint egészet szimbolizáló tárgyi elemekről (térformákról, objektumokról) nyert élmények; nélkülük nem lehetséges a városi identitás érvényes kialakítása, mivel a nekik tulajdonított jelentés szerint bennük ölt testet a város fizikailag érzékelhető és átélhető (érzelmi rezonanciákat keltő) saját külön világa. Ezért tűnik indokoltnak megvizsgálni az 1870-es évek Budapestjét abból a szempontból, hogy melyek azok a térbeli pontok, építészeti-városképi elemek vagy a városi nyilvános térben mint afféle színpadon zajló, a köz figyelmét felkeltő események, melyek lakói szemében magát a várost reprezentálják, ennélfogva képesek Budapest-identitást nyújtani. Ami egyúttal rámutat arra is, hogy mi szorul ki a figyelem köréből, milyen társadalmi és térbeli pontok válnak kulturálisan marginalizálttá, olyanná tehát, melyre nem irányul különösebb érdeklődés, s melyről jószerivel nincs is empirikus tudása a kortársaknak. A Csorba család, naplója írásának időszakában, többnyire Táncsics Mihály Tömő utcai házában, az akkortájt majdnem külvárosnak számító Józsefvárosban lakott, s csak néhány hónapot töltött egy belvárosi, Váci (akkor Lipót) utcai bérlakásban. Pesti lakosként számukra nem mindennapi eseményt jelentett, ha nagy néha átruccantak Budára. Vagy azért, mert egész napos kirándulást tettek a Svábhegyre, vagy csalá9. Vö. Gyáni Gábor: A városi mikroterek társadalomtörténete. A város: kultúra, mítosz, imagináció. Mozgó Világ, 1994/5. Tér és Társadalom. 1990/1.1-15. old.; Niedermüller Péter: 5-18. old.