Budapest metamorfózisa - Budapesti Negyed 14. (1996. tél)

MŰVEKRE VÁRVA - BEKE LÁSZLÓ Rendszerváltozás — művészeti változások

szürrealizmus, „szürnaturalizmus"), informel, pop arc, happening, akcionizmus, objektművészet, hiperrealizmus, konceptuális művészet és különböző experimentális irányzatok, melyek túlnyomó többségét a kultúrpolitika a „három T" tűrt és tiltott kategóriába sorolta. Az elítélés egyik legfőbb oka az volt, hogy ezek az irányzatok egytől egyig nyugati, polgári jellegűek, következésképp ellenségesen lépnek fel a szocializmus ideológiájával szemben, vagy legalábbis diametrálisan eltérnek attól. Mint említettem, a kispolgári ízléssel kapcsolatban külön problémák merültek fel. Méhes László fénykép után festett „Langyos víz" című képe (1969-70) egyértelműen a kispolgárság — hűvösen ironikus — bírálatát nyújtotta, hiperrealista felfogása mégis kiváltotta a marxista kritika ellenszenvét. Az ironikus, kétértelmű jelentésstruktúrával operáló avantgárd véleményem szerint nagy mértékben hozzájárult a rendszerváltáshoz vezető törekvésekhez, egy „lingvisztikai forradalom" előkészítőjeként. Ezeknek az irányzatoknak a művelői természetesen nem tudtak — nem is akartak— megélni a művészetükből. Az avantgárd ideológiája ezen a ponton megegyezett az újbaloldal, sőt a hivatalos szocializmus ideológiájával: „a kultúra nem áru". Megbotránkozást is keltett, amikor hivatalos részről „enyhült" a megítélés: „a kultúra részben áru, részben nem áru". Az 1970-es évek végén megjelenő első kft-k hasonló megrökönyödést keltettek ortodox kommunista és puritán avantgardista körökben egyaránt. E sorok írója akkoriban mint állami alkalmazott és egyben az avantgárd „illegális" támogatója elképzelhetetlennek tartotta, hogy műgyűjteménye legyen, és azt is, hogy mint kritikus (külföldi) magángalériának vagy más üzleti vállalkozásnak dolgozzék, mert a „profitképzésben" nem óhajtott részt venni — legfeljebb munkavégzésért járó honoráriumot volt hajlandó elfogadni. (Ehhez az állásfoglaláshoz paradox módon a marxista politikai gazdaságtan szolgáltatott érveket.) A puritán, aszkétikus avantgardista irányzatok (különösen a konceptuális művészet és az akcionizmus) eladhatatlanok voltak (többnyire külföldön is). A velük kapcsolatos fordulat nem a rendszerváltáskor, hanem jóval korábban, 1979-1984 között zajlott le, a már-már teljesen elparentált festészet visszatérésével, az új expreszszionista törekvések megjelenésével. Ami külföldön a modern és a posztmodern őrségváltását és egy sereg vezető galéria meggazdagodását jelentette, az Magyarországon kevésbé volt egyértelmű: etikai konfliktust okozott az avantgárdon belül (néhányan egyik napról a másikra újra elkezdtek festeni). A fordulat retrográd volt ugyan, mégsem nélkülözött bizonyos avantgárd charmc-ot. De mindenekelőtt lehetővé tett egyfajta kompromisszumot. A viszonylag „jól fésült" művek láttán a hatalomnak végre nem kellett félnie a politikai botránytól, de attól sem, hogy a külföldi állami reprezentációs alkalmakkor szégyenkeznie kell a bemutatott művek avíttsága miatt. Maga a rendszerváltás művészeti szempontból nem bizonyult különösebben relevánsnak — hiszen a nyelvi áttörés már korábban lezajlott. Mint ahogy hősei sem elsősorban romantikus forradalmárok, in-