Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ EZREDÉVI KIÁLLÍTÁS

történet is szólhatna - ha t. i. forrásai ügyet vetettek volna a tárgyak használatára és szerkezetére; a mi - fájdalom - alig történt. De ezt a második csoportot mégis megóvja a meddőségtől a népnyelvi anyag, melynek mesterszavai sokszorosan megadják a történeti források kitételeinek értelmét. A nyolczvanas évek kezdetén a kir. magyar Természettudományi Társulat a „Magyar Halászat Könyvé"-nek megírásával bizott meg. A feladat helyes megoldása elkerülhetetlenné tette a népnyelvi anyaggal való beható foglalkozást, a mely ismét odautasitott a népies halászszerszám és a népies műszavak összegyűjtésére, a melyek nélkül a munka egyáltalában meg sem volt irható. (...) Én ennek megfeleltem s az a gyűjtemény az akkori mezőgazdasági csarnokban csoportosítva, nagy érdeklődést keltett, illusztrált katalógusa pedig, a mely magyar, német és franczia nyelven és szintén Semsey Andor költségén jelent meg, széles körben elterjedve, a külföldre is eljutott, hol szakkörökben nagy figyelmet keltett. Ez a gyűjtemény közös megállapodásunk szerint a magyar nemzeti múzeumnak jutott ajándékul; azonban sokáig ide-oda vándorolt, hányódott; e közben csonkult is; mig végre mégis a múzeum néprajzi osztályába került és abba rendszeresen beillesztetett. A midőn az 1896-ik évi ezredéves országos kiállitás szervezése kezdetét vette, arra kértem gróf Csáky Albin, akkori vallás és közoktatásügyi minisztert, engedné meg, hogy ezt a régi gyűjteményt vehessem alapul, s azt minden irányban kielégítve állithassam ki, a mire a miniszter rögtön reá is állott A gyűjtemény hamar oly arányokat öltött, hogy egy külön pavillon fölépítése teljesen meg volt okolva. Megjegyzendő, hogy egyfelől a kereskedelemügyi, másfelől a vallás- és közoktatásügyi minisztérium megállapodása szerint a most kiállított, a kiállítási alap költségén kibővített gyűjtemény a kiállitás bezárása után a nemzeti múzeum tulajdonába megyén át s arra van hivatva, hogy a néprajzi osztálynak egyik önálló részét alkossa meg. (Kiállítási Újság július 20.) - A történeti kiállítás szomszédjában egy egész falu épült 24 házzal, templommal, iskolával, községházzal. A hány ház annyi vidék népies építkezésének, telkének bemutatása, bebutorozott szobáival, román férfi, nő, papírból és elevenen, nemzeti viseletben; valamint a székely, kun, jász, palócz, matyó, göcsej magyar szójárások képviselői. Tárgyi néprajzunk, nemzeti külön állásunk feltüntetése kívánt lenni az európai népek családjában. A történeti kiállítás s az iparcsarnok után a legvonzóbb pont. Nevelték benne az életet a népszokások bemutatására rendezett falusi lakodalmak. Kiállításunk fényes bizonyítéka volt annak, hogy kilencz századon át az európai politika és czivilizáczió minden mozzanata érinté Magyarországot, a nemzetet megragadta s nyomot hagyott maga után. A nomád pásztorélet s a népvándorlás ősiségéből kikelve, végig a polgárisodás minden fokán, az újkori műveltség és művészet legfinomabb részletéig minden együtt volt benne: magunknak leltározás s Európának bemutatás. Az elismerés s a királyi kitüntetés nem is maradt el. (...)