Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ ÜNNEPNAPOK

szólván nem is szünetelt, a mig csak a felség az ünnepélyről el nem távozott. A király folytonosan minden oldalra köszöntgetve lépésben hajtatott körül a vérmezőn. A kocsiban mellette br. Bánffy miniszterelnök ült, a ki a királynak a különböző látványosságokat magyarázta. A következő kocsiban gróf Paar főhadsegéd és Somogyi hadsegéd ültek, azután jöttek báró Fejérváry honvédelmi miniszter és Rohonczy altábornagy, Ráth Károly fő- és Gerlóczy Károly polgármesterek diszmagyarban, Darányi és Wlassics miniszterek s néhány városi tanácsnok szintén diszmagyarban. Sürü embertömeg állt sorfalat, a merre a király elhajtatott s az éljenzés mind erősebb lett. Mikor az óriási térséget már megkerülte a király, kiszállott kocsijából s meghallgatta a munkások dalosköre által elénekelt himnuszt. Az ének befejezte után odalépett Kraun tanárhoz, a dalárda karmesteréhez s a következőket mondta: - Nagyon szépen hangzott a dal, öröm volt hallgatni. Ezután a király megkérdezte, hogy hány tagja van a dalárdának, majd odafordult Ráth főpolgármesterhez s örömét fejezte ki, hogy megjelenhetett az ünnepélyen. Most újból kocsiba szállt a király s megparancsolta, hogy még egyszer hajtsanak körül a térségen. A rendőrök s a nemzeti szinü szallagos rendezők alig birták a lelkesült tömeget visszatartani és az éljenzés még erősebbé vált, mint előbb volt. Minden egyes sátornál érdeklődve fordult a király a körülállók felé s mikor kocsija a már ekkor megkezdődött ökörsütés mellett elhaladt, elmosolyogta magát s a kocsiban vissza is fordulva, nézte az érdekes jelenetet. A katonazenekar ugy a király érkezésekor mint most, midőn a kijárat felé tartott, a «Gott erhalte»-t játszotta, de annak hangjait messze túlharsogta a nép szívből jövő éljenzése. A mulatságok. Eltávozván a király, a tömeg már most szétszóródott a különböző mulatóhelyeken. A czigány zenekarok rázendítették a Rákóczy-indulót s utána a talpalávalókat s a dobogók egy pillanat alatt megteltek tánczos párokkal. Képviselve volt az ilyen emelvényen minden iparosság s a hadsereg minden fegyverneme. A fiatal legények kiválasztották tánczosnőjüket s egyhuzamban órákhosszáig járták ugyanazzal a kopogást, a mártogatóst, a modernebbek a rezgőst, ki melyiket és a hogy tudta. Az animó megvolt s az ideiglenes tánezterem hangos jókedvtől visszhangzott. A legnagyobb tömeget a versenyfutás és póznamászás vonzotta, dicsőséget és értékes nyereményt lehetett ott kivívni. A térség közepe táján három, mintegy husz méter magas pózna volt a földbe ásva, tetején zászlókkal s megszámozott kis fatáblákkal. A ki feltudott odáig kúszni s egy táblát levett, az illető számnak megfelelő nyereményt kapta. Százan és százan próbálkoztak, de természetesen a legtöbb már a fele utján abbahagyta a merész vállalkozást. Jaj volt annak, a ki a pózna feléig sem bírt eljutni. A lent álló óriási tömeg irgalmatlanul kinevette s a sikertelen vállalkozó szé-