Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ ÜNNEPNAPOK

jötcéc, melyet a középkor első századaiban a romai egyháznak egyetemes, központi jellege gyakorolt. Az Árpádok Magyarországa teljesen centralizált állam volt, az egyetlen akkor egész Nyugot-Európában. Mi már az állam megalakulásánál létesítettük azt, amit Európa csak százados harcok árán érhetett el. Nem képzelhető ez másként, mint hogy e szervezet összhangban állott a magyar nép szellemével. Ha nem igy lett volna, nem állhat az fenn három századon át. Uralkodói hatalmukat arra használták föl, hogy amennyire e földön lehetséges, meg­valósítsák a nemzeti ideálokat. Első szent királyunknak egész működésében nincs egyetlen vonás sem, mely önző, időhöz kö­tött vágyakat, törekvéseket árulna el. Amit tett, nemzetéért tette; nemcsak a jelen­ben, de a jövőt is tekintvén. A legtisztább idealizmus ez. Azzal, amit végzett, amit elért, megmutatta a magyarnak, hogy csak ugy boldogulhat, ha uralkodó és nemzet egyaránt eszményekért küzdenek. Ez az eszmény pedig: Magyar legyen e nép a föl­di létnek végső határáig, mely számára a végzet könyvében ki van jelölve - és le­gyen méltó társa ama nemzeteknek, ame­lyek elüljárnak az emberi haladás utján. Újra kérdezhetjük most már, mi sors vár még ránk? Van-e remény, hogy élni fogunk a távol jövőben is mint magyar nemzet, mint magyar állam? Élni fogsz oh magyar, ha megszívleled a magasztos tanúságot, melyet Árpád vére hagyott rád drága örökségül. Előre hát, küzdj bátran tovább, ernyedetlenül, és bíz­zál önmagádban. De hogy küzdelmedet si­ker koronázza, hogy bizalmad soha meg ne inogjon, tégy ugy, mind őseid tevének, foglald mindennapi imádba a fohászt: Is­ten áldd meg a magyar királyt! Az értekezés befejezésével az egész gyülekezet felállott és megéljenezte a ki­rályt, aki némán megköszönte, majd oda­ment az elnöki emelvényhez és elismeré­sét fejezve ki báró Eötvös Lóránd elnök­nek, vele, Pulszky Ferenccel, Gyulát Pállal és Szily Kálmánnal kezet fogott. Azután a közönség felé fordulva, néhány elismerő szót mondott Kállay Béninének s elhagyta a termet. Követték őt a főhercegek és az egész kiséret. Az Akadémia előtt a sokaság szintén lel­kes éljenzésekkel fogadta, amikor kocsira szállt. (Pesti Napló, május 18.)

Next

/
Thumbnails
Contents