Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ ÜNNEPNAPOK

Tudósításunkat adjuk a következőkben: A vérmezőn. A ki ma reggel 6 órakor a lánczhid mellett végig nézett a hatalmas hídon és látta azt az óriási emberáradatot, a mely Budának tart és látta az impozáns hidnak himbálódzásait, az igazán aggódott, vájjon nem történhetik-c valami baj e rengeteg teher miatt. Ez az emberáradat egész 9 óráig eltartott. Talán soha ennyi embert nem látott még a magyar főváros falai között, mint ma. Az óriási kiterjedésű Vérmezőt már jókor reggel ellepte a kíváncsi közönség megszámlálhatatlan tömege. A vármegyék bandériumai is mind ott voltak már, a fényesnél fényesebb díszruhák szemkápráztató és ragyogó fényt árasztottak szerteszéjjel. A gazdagon díszített lovak mellett fényesen öltöztetett csatlósok őrködtek, mert a paripák, főként a fiatalabbak, igen sok türelmetlenséget árultak el. A bandériumok vármegyék szerint A-B(--rendben voltak felállítva és pedig sorrendben egymás után. Az egész kép oly tündéries látványt nyújtott, hogy a közönség bámulattal vegyes lelkesedéssel nézte a mesés jelenetet, a jelen volt külföldiek pedig, köztük több diplomata, elragadtatással hangoztatták: - Ilyesmit csakis a magyar nemzet és a magyar lelkesedés képes produkálni. De mi magyarok magunk is elbűvölten néztük a káprázatos fénynek és igazi keleties pompának azt az ezeregyéj álomba illő jelenetét. Régi dicsőségünk és történelmi multunk legszebb, legmegkapóbb epizódjai vonultak el lelki szemeink előtt és egy-egy pillanatra utat tört kebleinkben a hazafias kitörés: - Nem, ez a nemzet nem hullhat porba, az a nemzet, a melynek ilyen fiai vannak, méltó a nagyságra, méltó az örök életre. Szebb és délezegebb fiatal embereket egy nemzet sem állithat ki fejedelme szemei elé, mint a minőket ma a vármegyék a király elé sorakoztattak. És ha szemeink megpihentek a mellettünk lovagló sugártermetű aggastyánokon, akkor a leventeszerű öregekben mintegy visszatükröztetve láttuk az ezredéves Magyarország örök ifjúságát és tettre mindig kész lelkesedését. Az idő a lehető legkedvezőbb volt. A nap eleinte izzó hévvel sütött a nehéz mentés lovasokra, ugy hogy már tűrhetetlenné vált a helyzet. Egyszerre kelet felől hatalmas bora közeledett. A jelen voltak baljóslatú tekintetekkel mutogattak az alkalmatlan jövevény felé, és már-már félteni kezdték az ünnepség külső sikerét. De még ezzel a kellemetlen fellegekkel is csak kedveskedni kívánt a végzet, mert az a komor felleg csak arra volt jó, hogy a levegőt kissé meghüsitse és hogy tűrhetőbbé tegye a hőséget. A banderistákat nemcsak a vérmezőről és a közeli házak ablakaiból, de a vár bástyáiról is rengeteg közönség nézte. Pontban 9 órakor megszólalt a kürt és a menet indulni kezdett. A bandériumot Perczel Dezső belügyminiszter vezette. A miniszter fényes díszruhájában rendkívül jól festett. A lovat pedig ugy ülte meg, hogy a közönség valóságos elragadtatással legeltette rajta a szemeit. A mint a belügyminiszter alakja eltűnt a vérmezőről, azon-