Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

A MILLENNIUMI KÉSZÜLŐDÉS - Közhasznú építkezések

Mert hiába is firtatnók és hiába tekintenénk végig tüzetesen az egész millenáris programmon, látnók meg annak nagyszerű mozzanatait: a Vaskapu megnyitását, a sok száz népiskola fölavatását, az ezredévi emlékek leleplezését, vagyakára hódoló bandérium fölvonulását, a magyar szent korona körülvitelét, a legfőbb, a legnagyobbszerű, úgyszólván az egésznek magvát képező pont mindebben mégis a kiállítás megnyitása lesz. Ezt tudni, bebizonyítani talán nagyon nehéz, de nem érezni szinte lehetetlen. S ha ezt elcsúfítja az eső, akkor nagy méltánytalanság történik a magyar nemzettel. Azért hát nem lesz eső, édes jó istenkém, úgy-e nem lesz? Vagy ha lesz is reggel, sűrű és kelletlen, olyan, a mitől elborul a kedvünk, egyszerre, úgy a megnyitás pillanata előtt egy órával, mégis csak ki fog sütni a nap? S aztán azt fogjuk írni: lám, mégis szeret minket az isten! És ez a verőfény még jobban fog esni (beh rossz egy szó, a mikor még ez is az esőre emlékeztet!) mint a napsugár. Hát jó, legyen igy. ...Azért mégis könnyelműség volt a »Budapest«-et épp ezen a héten beleereszteni a vizbe. Hiszen azért történik egyéb is ebben a mi fővárosunkban. Az emberek épp úgy meghalnak és a gyermekek csak úgy születnek, mint máskor; a szivarok nem szelelnek; a nagy- és kisurak hol hamisan, hol igazán kártyáznak; a polgárok dolgoznak, a tolvajok lopnak, a lóvasutak kürtölnek és a városatyák banketteznek; sőt még a képviselők is csak úgy szaporítják a szót, mint máskor, de azért most az egész fővárosi mindenség együtt mégis csak a kiállításon jártatja az eszét és főképen azon, hogy lesz-e eső vagy nem? (Talán elég is volna már erről az esőről! Hisz ettől a sok kiabálástól igazán támadhat eső! - gondolom magamban, ámbár nem mondom el.) Többek között nem fogjuk kivilágítani az Andrássy-utat. S ez a negativ cselekményünk nem olyan egyszerű, mint a minőnek látszik. Mert igaz ugyan, hogy nincs könnyebb, mint egy ötfelvonásos tragédiát - nem irni, de már az Andrássy-utat a maga jelenlegi sötétségében - a mikor t. i. sötét este van - meghagyni, kissé nehezebb feladat. És nekünk ez is sikerült. Röviden szólva: a főváros elhatározta, hogy az Andrássy-utat, legalább a kiállítás tartamára, villamos gömbökkel meg fogja világítani. Olyan lesz tőle, mint akár a »bulmis«, a mi alatt a párisi pompás »Boulevard St. Michel« értendő. Nagy apparátussal leverték a póznákat, kiakasztották a gömböket, a vezetékeket s kezdődött a próba, a mely nem sikerült. A póznák nagyon magasak voltak. Az újságok ugyan azt írták, hogy a világitás fényesen sikerült, a világitás vakító, sőt egyik lap szerint »az enyhítő sötét pápaszemek viselése éjjel is ajánlatos lesz a nappali ragyogásban úszó Andrássyúton« - a város atyái kimondták, hogy új próbát kell tartani, hogy a világitás még pompásabbá váljék. Azóta elmúlt vagy három hónap, de történni nem történt semmi. Nagyon valószínű, hogy szakértők küldettek ki Parisba és Newyorkba, hogy a villamos póznák nagyságának magasságát kitanulmányozzák, mert nálunk az ilyen dolgokkal alaposan és sok jó pajtásnak közköltségen megutaztatásával szokás végezni, s ők még a tanulmányaikkal nem készültek el. Nem is csoda. Ha valaki közköltségen ott sétálhat a Broadway nagyszerű útjain, vagy épp a párisi éjjeli életet ta-