Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

IRODALOM, 1896 - THOMKA PÁL A költő látomása (dráma)

Mely besugároz bérczet, rónacájt?... Im,... ezer éve él már a magyar! És élni fog, mert élni tud - s akar! ... (Rövid szünet... mialatt a szózat erősebben szólal meg...) ... S halld csak e dalt! ... az égi szózatot, A mig ez szól, csüggedni nincs okod. Ez viszi előbbre népedet, Ez önt belé reményt és ihletet! S testvérekké is ez egyesíti egykoron E szabad hazának minden gyermekét, S az egybeforrt nép majd ezzel imádja: A magyarok hatalmas Istenét! ... (A költő, a ki e jelent alatt ihletett, átszellemült arczczalhallgatta a Génius szavait, előbbre jön s folyton lelkesülőbb hangon kezd beszélni...) A költő Ah, sejtem ... sejtem mára szózatot S keblem nem bántja többé csüggedés... Csatázni, küzdeni akarok! - Szivemben honfitüzzel - nem is lesz oly nehéz. Keblemben ah! ezernyi érzés tombol, Ajkam beszélni mégis képtelen, Nem is lehet egynéhány véges szóval Kifejezni azt, mi - végtelen ... Csak azt érzem, hogy szivem minden dobbanása, Szüntelen e hő imában vész el; (Lassan féltérdre ereszkedett.) »Aldd meg Isten, népek nagy Istene, Áldd meg e hont, mind a két kezeddel! ... (Lirre a háttérben nyüzsgő, különböző belhoni viseletű és minden rendet és rangot képviselő népsokaság félkört alkotva a Génius köré csoportosul. A Génius lassan egy, a csoportozat mögött elterülő emelkedettebb dombra megy s ott a szinpad felé fordulva áldólag terjeszti ki karjait az egész csoportozatra, mely a Hymnust énekli nagy lelkesedéssel, ki-kitörő hévvel ... Végül folyton erősbbödő színpadi fény közepette s a zenekar egyre erősbbülő hangjai mellett a függöny legördül...) (A függöny legördül) Magyar Géniusz, 1896 (27. oldal)