Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

A HÉTKÖZNAPOK

kénytelenségből a mások pénzéhez nyul a férj. Kiszámíthatatlan körülmények viszik ezen egyéneket az elbukás posványába, és ha a színdarabnak vége, ha a függöny legördül, a sajtó az ostobát játsza: hol sajnálkozik, hol meg káromkodik. Tán soha sem történt annyi hivatalos lopás, mint éppen korunkban. A hivatalnoksereg maga sem igyekszik fölfedezni a közönség előtt e romlás igazi okait; és a közönség azt kénytelen elhinni, amit a jeles magyar sajtó éppen föltálal. Azon állítás, hogy a szenvedélyek kielégítése okozná egyedül a bajt, csak félszeg; ha tekintetbe vesszük, hogy kikből áll a hivatalnoki kar, sokkal inkább érthető nagyravágyásuk. A sok tönkrement földes urak gyermekei dolgozni nem akarnak, mert azt szegyeinek, és igy a megyei, városi és mondjuk ki bátran, állami hivatalokba tolakodnak be. Az almák persze nagyon ritkán gurulnak messze a fától. A fiún kitör az apa, a leányon pedig az anya szenvedélye, a nagyzás! A grófok és bárók ivadékai, ha lopnak, vagy mondjuk sikkasztanak, nem cselekszenek roszszabbat, mint régente elődeik; és ez Darvin szerint: csak visszaesés volna, mert - örökölték ezen hajlamokat. Esz híjába, tudás híjába, protekezió kell! A szegény ember gyermekének ritkán akad protekeziója, s nem csoda, ha gyakran egy tehetség megsemmisül, nyomorba pusztul el, mig egy másik ostoba fajankó vigan éldegél és magasra száll a protekezió sasszárnyai alatt. Ha egy szegény és becsületes hivatalnok haladni akar, úsznia kell az áradattal és úszik, úszik a protekeziós táborral még el nem merül a piszkos hullámok közt. Ő ur! Mellesleg legyen megjegyezve, nem az a tolvaj aki lop, csak az tolvaj akit megcsípnek. A hivatalnok szentül hiszi, hogy ő ur; s ha valaki proletárnak nevezné, - persze nem a főispánokra gondolunk most - sértve érezné magát s tiltakozna tőle telhetőleg, kitörne belőle a társadalmi nyavalya, a nagyzás. Ha tekintetbe vesszük Németország, Belgium, Francziaország és más államok hivatalnoki karának jelenlegi álláspontját, elkeseredhetünk maradiságunk felett. Ott a hivatalnoksereg a munkásnép barátja, tanítója nálunk pedig ellenkezőleg, segítik üldözés és elnyomatásunkat, szégyenlik egy munkással szóba elegyedni és mindegyik nagyobb ur akar lenni; és ez romlásuk egyedüli oka. Nem hívhatjuk közénk ezen proletárokat, mert ők hozzánktartozandóságukat egyszerűen tagadják. De ha akadna köztük egy értelmesebb ember, az nagyon óvakodva léphet velünk érintkezésbe, mert a legnagyobb blamázs volna az illetőre nézve, ha a való kitudódna. Mi törhetetlen türelemmel vagyunk megáldva és várakozó álláspontra helyezzük magunkat, és elég bátrak vagyunk hinni, hogy eljön azon idő, midőn hivás nélkül fognak hozzánk csatlakozni „beteg" testvéreink, az extra proletárok. Schnitzler (Népszava, augusztus 14.) - A magyarnak nincs királya! Érdekes tárgyalás lesz holnap Lenk Gyula elnöklete alatt a budapesti törvényszék előtt. A fővárosi szoczialdemokraták egyik