Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

A HÉTKÖZNAPOK

tendőn által sokat utazik, az ország külömbőző vidékein sokat lát és hall, ő mondja el a dolgot a következőképpen; Nagy-Szőllősön, Sopronban, Zala-Egerszegen, M.-Szigeten és még több vidéki városban huzamosabb ideig voltam e nyáron megszállva. Az illető szállodákban azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett „szobalányok" hallatlanul tolakodók, hogy a budapesti bárczás nők azokhoz képest valóságos apáczák. Tisztességes - gyakran családos - utazókra ráerőszakolják magukat és a nyilvános prostituáltaktól különben irtózó vendégeket is leterítik tolakodásukkal a tisztesség útjáról. Mivel pedig az illető szobalányok többnyire semmiféle orvosi ellenőrzés alatt nem állanak, az eredmény az, hogy sokszor - különben jóravaló - családos férfiak is utálatos betegségekkel megterhelve, hagyják el az illető szállodát. Mindjárt az első helyen, N.-Szőllősön, kérdőre vontam az illető szobalányt, jóakarólag intve őt és tudakolván töle emberhez méltatlan eljárásának okait. A leány őszintén elmondta aztán: hogy ő kénytelen a vendégektől minden áron pénzt szerezni. O ugy van megfogadva szobalánynak, hogy a szobalányi tennivalókat teljesen ingyen köteles elvégezni, ezenfelül pedig köteles, élelmezési dij czimén, a főnökurnak havonként 30 forintot fizetni. Ezt az összeget tehát feltétlenül megkell keresnie, de még ennél többet is, mert ruházkodni is kell, meg aztán tartásdijat is kell fizetnie gyermekéért, kit uri atyja nem akar elismerni. Tudakozódásomra aztán a többi helyen is rájöttem, hogy a szobalányok gazdájuknak ingyen dolgoznak és azonfelül 20-tól 50 forintig emelkedő ellátási dijat fizetnek, amit a vendégeken kénytelenek megkeresni. És éppen Szőllősön történt az, hogy a szobalányt elcsapták, mert sok időt szentelvén szeretőjének - egy hozzávaló kocsislegénynek - nem birt eleget keresni, és nem volt képes a 30 forint kosztpénzt megfizetni. Hasonló dolgot tapasztalván északon és délen, keleten és nyugaton, az ország külömböző vidékein: azt hiszem, bátran megállhat azon föltevésem, hogy igy van ez az ország valamennyi, vagy legalább is a legtöbb vidéki szállodájában. (A fővárosban nem volt alkalmam tapasztalatok szerzésére.) Ez a száraz tényállás, emiitett elvtársunk előadása szerint. Mi nem vállalkozunk a dolog kiszinezésére és bővebb tárgyalására. Eleget beszél az a néhány szó, szinezgetés nélkül is. Hanem leszünk bátrak néhány kérdéssel fordulni a tisztelt és tisztességes hatóságokhoz. Kérdezzük pedig a következőket: Disznó állapot-c a fönt vázolt, vagy nem? Van-e ennél gyalázatosabb elnyomás és undorítóbb rabszolgaság? Uzetett-e valaha gazabb kereskedés a női testtel és erkölcscsel, meg alávalóbb üzérkedés az emberi egészséggel? Van-e ezekről tudomása az illetékes hatóságoknak, és ha van, szándékoznak-e valamit tenni ez ügyben, vagy nem? Mi tudjuk, hogy nem. Mi tudjuk, hogy kérdéseinkre adósok maradnak a felelettel azok, akikhez a kérdések intézve vannak. A polgári társadalom, a burzsoá-sajtó a legképtelenebb vádakkal illeti a szocziáldemokrácziát! Hányszor látjuk a szoczializmust, mint az erkölcstelenség melegágyát lefestve? Hányszor hangoztatják, hogy a szoczialisták nőközösséget akarnak és akarják a családi kötelékek clszakitását!