Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

A HÉTKÖZNAPOK

azáltal a többi ujonczot tovább szaladtatta vagy száz lépésnyire. Hodovási ezalatt meghalt. A vizsgálatot a zászlóaljparancsnokság nem inditotta meg, mert az ujonczok nem merték bevallani a hatalmaskodó őrvezető kínzásait. Az agyonkinzott bakát már eltemették. (Népszava, november 7.) Beküldetett (Az e rovat alatt közlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelsősséget.) Tisztelt szerkesztő elvtárs! A budapesti rendőrség babérjait egy ujjal kívánom gyarapítani. Hadd tudja meg az idecsalt külföldi, hogy a budapesti rendőrség - páratlan e föld kerekségén. Vasárnap, július 11-én, este 8 óra után egy 81 éves aggastyán a szövetség- és Wesselényiutczák sarkán elgyengülés folytán összeroskadt és képtelen volt a tovamenésre. Egy véletlenül arra menő elvtársunk sietett egy rendőrt keresni, kit azonban azon régi tapasztalat szerint, hogy csak ott található, ahol őkelme teljesen felesleges, igen nehéz volt találni. Végre megjelent az 1384. számú rendőr, de ahelyett hogy kötelessége szerint vagy a mentőket hivatta, vagy egy más kocsin vitette volna lakására, valódi angol phlegmával egy szóllott: „Hadd pihenje ki magát, majd tovább mén!" és daczára a körülállók tiltakozásának és felszólalásának, hogy az agg ember erre nem lesz képes, a rendőri mundérba bujtatott egyén faképnél hagyta a szegényt. Erre az elvtárs elment a kertész-utczai őrszobába és előadta az esetet, szinén a mentőket vagy más segélyt kérve. Itt azonban nyersen elutasították azon felelettel, hogy a mentők nem jöhetnek minden részeg emberért. És ez történt Budapest székes-fővárosban, a millennium és kiállítás ünnepségei alatt. (Népszavajúlius 17.) Beküldetett - Alak és tartalomért a beküldő felelős T. szerkesztő elvtárs! Szíveskedjék alábbi soraimnak pártlapunkban egy kis helyet szorítani, hogy lakatos-szaktársaim megtudhassák, milyen gyönyörűséges mákvirágok, milyen kreatúrák, milyen szemérmetlen kizsákmányolók vannak egyes műhelyekben alkalmazva mint előmunkások. Előre kell bocsátanom: fiatal tapasztalatlan munkás vagyok, ki még csak nemrég szabadultam föl és még sehol sem voltam -, de szakmámat meglehetősen értem. Schwarz Antal lakatos-műhelyében volt szerencsém, vagy talán szerencsétlenségem, munkát kapni. Rácz, szegező előmunkás, keze alatt dolgoztam, ki csak azon föltétel alatt volt hajlandó nekem továbbra is munkát adni, ha heti keresetemből neki két forintot adok. Ezt, mint tapasztalatlan fiatal ember, félvén az elbocsáttatástól és ennek következményeitől, két hónapon át meg is tettem, mig szaktársaim felvilágosítása következtében azt megtagadtam. Ekkor Rácz szegező előmunkás felmondott nekem, visszatartva szerszámaimat, mert megkeresett fizetésemből még 76 kr.-ra tartott igényt. A szaktársak figyelmébe ajánlom tehát Rácz szegező-előmunkást, hogy őtet kellő tiszteletben részesítsék! Keitner Emil