Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

A HÉTKÖZNAPOK

havonta. Ebből pedig megélni nem bir, te­hát koldul. Elfogták és 20 napra Ítélték. Nem folytatom ezt tovább, mert leírni is fáj. A bánásmód, amelyben a rendőrség foglyai részesülnek, jellemzi az egész tár­sadalmat, vezető egyéniségeivel együtt. A rendőrség a túlzsúfolt lakásokat keresi és kiürítteti és fogházának szobáiba, melyek 26 ember részére vannak berendezve, öt­ven embert szőrit be. Ember, ember hátán fekszik, a büz leírhatatlan, de mindegy, a rendőrség csak másoknál akar, ha tud, ren­det csinálni! Az élelmezés leírhatatlan komisz. Kása­leves, lencse-habarék; kása-habarék, len­cse-leves, egész éven át fölváltva és egy keserű fekete czipóból áll. Eleiemmel özv. Lauberné látja el a fő­városi fogházakat. Egy rab után a rendőr­ség börtönétől 9 krajezárt kap. Van ott egy kantinja is nevezett úrhölgynek, ott adják el a fővárosi hentesek az avas töpörtyűt és szalonnát. Akinek van egy pár garasa, arra ezt a szemetet méregdrágán ráerőszakol­ják. Ha valakinek kívülről hoznak ételt, visszautasítják és igy pressziót gyakorol­nak az egyénre, hogy költekezzen. Van rá eset, hogy annyira erőszakolják az embert a költekezésre, hogy kétségbe lehet vonni a kulcsár érdeknélküli eljárását. Különben Laubernének Gödöllőn nyaralója van, a kulcsár pedig alig birja a hasát. Eddig van a dolog, igy néz ki egy ily fon­tos hely az ezredéves hazában. Az elvakí­tott világ egyoldalú képet lát maga előtt; nem ott rejlik közviszonyaink igazi képe, hol azt mesterkélve látja. A nemzet legal­sóbb rétege képezi az állam talpkövét s csak ezt nézdd meg világ és tudni fogod aztán, mily boldog a magyar! Az uralkodó-osztály nyaral, fürdőzik és mulat; a nép izzad, fárad, nélkülöz és zú­golódik. Fönt a magasba kong az ünnepi harang és alulról átok száll millió szenve­dők ajkairól. Schnitzkr (Népszava, július 31.) - El, boldogabb hazába! A magyar köznép szegénységét és elkeseredett vol­tát mindig híven jellemzi a kivándorlási statisztika. Mikor a nép már nem birja az egyre sokasodó terheket és a folyton drá­guló életet, mint a vizbefuló az utolsó szal­maszálhoz, ugy kapaszkodik ahhoz a re­ménységhez, hogy talán idegen világban jobban fog menni a dolga, s ilyenkor a ki­vándorlási statisztika számai nagy mérték­ben emelkednek. A mostani tél sanyarusá­gát is jellemzi fiumei tudósítónk ama je­lentése, hogy pénteken háromszáz magyar kivándorló érkezett Fiúméba, honnan a ki­vándorlók magyar hajón mennek Génuá­ba, Génuából pedig olasz hajóval Braziliá­ba. A kivándorlók utolsó garasaikat szedték össze, hogy a reménység utolsó szikráival idegen földre szálljanak. A tömeges kiván­dorlás magyarázatául szolgálhat még az a körülmény is, hogy lelketlen kivándorlási ügynökök most seregestül lepik el a ma­gyar községeket és mindenféle mesével igyekeznek rábírni, hogy itt hagyják a ha­zát és megfizessék az ágensek dijait. (Magyarországjanuár 14.) - Az anya büne. Egy megtört, szána­lomra méltó külsejű nő állított be tegnap este a főkapitánysághoz, hogy töredelmes

Next

/
Thumbnails
Contents