Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)
A HÉTKÖZNAPOK
vécém oka az volt, hogy a háziúr mély és igaz fajdalommal beszélt el egy szomorú történetet. A történet cziméül azt is lehetne adni, hogy »a jószivü háziúr és a ravasz lakó« csak azért nem lenne tanácsos ezt czimül kiirni, mert akkor senki sem olvasná el e jeles történetet, bosszúsan dobván félre a lapot e szavakkal: - No ekkora hazugságot irni! Jószivü háziúr! Pedig létezik, amint ezt rögtön meg fogják tudni a nyájas és nem nyájas olvasók. A históriának erkölcsi tanúsága az, a háziúr szerint, hogy a háziúrnak nem szabad jószivünek lenni, mert pórul jár. - Az egyik házamban - kezdte beszédét a háziúr - egy irtózatos lakó lakott. A házbért soha sem fizette rendesen, a vízvezetéket elrontotta és a lépcsőre mindég gyümölcs és sajthéjat dobált. Egyik lakóm ki ÍS ficzamitotta a lábát az ő almahéj-hulladékaiba és miután rajta semmit sem tudott venni, engem perelt be. Az én költségemen ficzamitották helyre a lábát. De ez még semmi sem volt! Örökösen veszekedett velem ez a rettenetes lakó. Mindég kellett neki valami s mikor nekem kellett a házbér, akkor szemenszedett gorombaságokkal traktált. Minden negyedévben felmondtam neki, de hiába. Ragaszkodott hozzám és nem hagyott cl. Az utczára meg nem akartam kirakatni, és nem is mertem volna. Még lelőtt volna, a milyen vad alak volt. Nem bírtam vele semmire se menni, végre más eszközhöz folyamodtam és most augusztusban felmondván neki novemberre, kijelentettem, hogy barátságos távozását, tőlem telhetőleg honorálni fogom. A nyomorult nem elégedett meg a szívbeli ígérettel, sőt becsületszavamat is egyszerű udvariassági ténynek minősítette, mely reá nézve szerfölött bizonytalan anyagi haszonnal jár. Kénytelen voltam neki irást adni arról, hogy ha november elsején kiköltözik a házamból, elengedem neki az utolsó fertály bérét. Augusztusban nem is fizetett s most november elsején, legnagyobb örömemre elköltözött. Bucsulakomát rendeztem a tiszteletére, melyen számtalan felköszöntőt mondtam a tiszteletére. Harmadnap a szállító egy számlát küldött a nyakamra, egy levél kíséretében: - Rettenetes Bencze ur holmijának elszállítása, az ő kijelentése szerint önt terhelné, kérem kiegyenlíteni a mellékelt husz forintos számlát. Majd megütött a guta, de azért kifizetem a husz forintot is. Csakhogy lerázhattam a nyakamról azt a gazembert! Nyugodt voltam teljesen. Tegnap délután azonban kétségbeesve jött hozzám másik házamból a házmester s jelentette, hogy egy irtózatos lakó költözött a házba, a ki gorombáskodik, követel és nem akar fizetni. - No majd beszélek én vele! - nyugtattam meg a házmesteremet - nem hagyok magammal többé paczkázni! Ezt a házamat már megtisztítottam az ide nem való elemektől, majd megfogom azt is. Ma délelőtt berontottam a másik házamba: - Hol lakik az a fráter? - A második emeleten. - Kisérjen fel - mondtam a házmesternek.
