Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)

A MILLENNIUMI KÉSZÜLŐDÉS - A kontinens első földalattija, a villamosvasút és az új híd 105 Szobrok, képek, emlékművek

az utasokat a kocsiból minden baj nélkül kiszállították, a kocsi pedig elégett. Ez bizonyítja azt, hogy az igazgatóság és mindazok, a kiket illet, mulasztást követtek el, midőn nem gyakorolták a kellő ellenőrzést a vezeték körül és ennek következtében ezek a magyarok, a kik csak ugy a saját kárukon okulnak, mint a többi magyarok, a jövőben bizonyára jobban fognak vigyázni és lesz rá gondjuk, hogy a vezeték körül többé ne legyen baj, annál kevésbé legyen, mert különben rájuk mászik a vasúti felügyelőség és elsózza levesüket. De ha gáncsolunk, akkor ismerjük el azt is, a mi arra való. Igen szép dolog az, ha ilyen balesetnél senkinek sem esik baja és meg vannak az óvintézkedések a lehető bajok elhárítására. Ilyen óvintézkedések: a két irányban haladó kocsik annyira elkülönődnek egymástól, hogy összeütközés lehetetlen; a falazat olyan, hogy ágyukkal sem lehet beszakítani; minden száz lépésnyire van állomás, a hová baj esetén néhány másodperc alatt el lehet jutni; a kocsikon jegyeket ki nem adnak és ellenőrzést nem gyakorolnak, de azért minden kocsin van kalauz, a ki ügyel és csak arra való, hogy baj esetén gyorsan interveniáljon. Mindezekkel szemben kár és vétek teli torokkal tüzet kiáltani és rontani renomménkat. Utóvégre nincs olyan emberi intézmény, melynek nem volnának fogyatékai és nincs mód arra, hogy minden lehető balesetet elkerüljék. Hiszen ha azért, mert egy kocsi elégett, mindjárt semmit sem érne az egész vasút és a közönségnek nem szabadna rajta járnia, akkor épen olyan joggal nem szabadna a vásárcsarnokba menni, mert leégett a teteje, nem szabadna hajóra szállni, mert a viz már elnyelt embereket és értékeket; nem szabadna az utcán járni, mert lezuhanó téglák már agyonütöttek embereket; nem szabadna régi lakást fogadni, mert abban emberek megbetegedtek és meghaltak; nem szabadna sem enni, sem inni, mert ételben, italban méreg lehet: szóval nem is szabadna élni, mert ugy is meg kell halni. Már pedig a mi a jelen esetben a földalatti vasúttal szemben történik, az csakugyan olyan, hogy a fenti példák bármelyike ráillik. Igaz, hogy a közönség egy része szereti a hajszát, de a józan és higgadt része - és ez a többség - csak elítélőleg vélekedhetik erőszakos hajszákról és legyeknek elefántokká való felfuvásáról. Nincsen abban sem ráczió, ha az ember csak mindig szidja azt, a mi itthon van és a külföld ismerete nélkül, magasztalja ezt. Van jó és rossz itt is ott is; ha van itthon valami jó, ismerjük el, ha van rossz, igyekezzünk ezt megjavítani, de ne ócsároljunk és ne hasogassuk a szőrszálakat; mert ennek gyakorlati értéke nincs és mig ilyen kényszerhajsza a közönség egyik részét riasztja, addig a másik részét untatja. A földalatti vasút igazgatósága igen helytelenül cselekszik, ha nap-nap után olvas mindenféle friss »hasbol« sült elriasztó híreket és szuverén gőggel mélységesen hallgat. Hiszen szép dolog, ha valaki nagy ur, de nincs olyan nagy ur, a ki a köznek szolgája ne volna. Ha azt akarják, hogy a közönség támogassa vállalatukat, akkor ismerjék kötelességüknek a közönséget kellően felvilágosítani. Annak a rejtélyes földalatti igazgatóságnak, melynek még élő ember színét nem látta, kötelessége a felmerülő legapróbb