Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

Szántó Ferenc: Előszó ürügyén a levéltárosi hivatásról, feladatainkról

Mit ér a kutató, ha levéltáros? Mennyit ér tehát a kutató, ha éppen levéltáros? - tehetnénk föl e kissé szarkasztikus kérdést. A levéltáros hivatásról folytatott eszmecsere ismeretében ma már persze úgy is kérdezhetnénk: ér-e annyit, mint a történész, a szociológus, vagy a közgazdász? Kérdezhetnénk, de ennek nem sok értelme lenne, hiszen tárgyilagosan, elfogultság nélkül az ilyen tipusú kérdést megválaszolni aligha lehet. Arról nem is szólva, hogy az ilyen kérdések, ha tetszetó'sek is, valójában félrevezetó'k, a valódi gondokat ~iem felfedni, inkább elfedni segitik. Az embert környező' valóságos viszonyok feltárásban, e viszonyokat rendező', alakító törvényszerűségek kimutatásában, a valósághoz való viszonyunk tudati, szemléletbeli formálásában a társadalomtudományi diszciplinák - kutatási eredményeik révén - teljes körűen vesznek részt. Annál hatékonyabban, minél felkészültebb szakmailag az a kutatógárda, amely e kutatási területeket műveli. Rangsor tehát nem a tudományos diszciplinák vagy a rájuk épülő szakterületek között állitható föl. Különbséget csakis a színvonalas és a színvonaltalan tudományos munka, a tehetséges és a tehetségtelen kutató, a szakterületét igényesen művelni, gazdagítani képes vagy arra képtelen levéltáros között lehet tenni. Tényleges szakmai rangot, társadalmi elismerést is csak a végzett munka minősége adhat bárkinek. Ha ezt a közhelyszerű alapigazságot elfogadjuk, azt is kimondhatjuk, hogy a levéltáros szakma és személy szerint a levéltáros sem alábbvaló a magasabb presztízsértékűnek vélt szakmákhoz és művelőihez képest. Túlzás nélkül állithatjuk: rendkívül széles és kvalifikált használói köre van (lenne) a jó levéltári forrás publikációknak, intézmény- (f ondképző, szerv) történeti ismertetőknek, tanulmányoknak, a levéltári irategyüttesekben való gyors tájékozódást segitő segédleteknek, repertóriumoknak, regesztáknak, mutatóknak, hiszen ez a használói kör szinte valamennyi diszciplína kutatóját, művelőjét magába foglalja. Hogy milyen széles ez a kör, azt a levéltárak éves kutatói statisztikai kimutatásai mindennél beszédesebben bizonyítják. Ez a használói kör stabil és valódi presztízsértékű "fogyasztói közeget" jelenthet levéltárosaink szakmai feldolgozó munkáját megtestesítő kiadványok, publikációk számára. Vagyis egyáltalán nem törvényszerű, hogy azok a levéltárosok, akik ilyen tipusú szakmai produktumokkal állnak elő', névtelenek maradnak, akikre nem figyel fel a szakma, vagy akiknek nem adatik meg a tudományos sikerélmény újabb és újabb teljesítményekre sarkalló jó érzése. Ennek minden bizonnyal inkább az ellenkezője törvényszerű és igaz. Ha csak a levéltáros és történész párhuzamnál maradunk, némi leegyszerűsítéssel fogalmazhatjuk meg: amíg a jó történész - publikációi révén a lakosság legkülönbözőbb rétegeinek történeti tudatát, szemléletét képes formálni, befolyásolni, addig a jó levéltáros ugyanezt a történészek és a levéltári anyagot kutatók széles körében teszi meg. Természetesen e kérdés további vizsgálatánál nem feledkezhetünk meg a felszabadulást követően mintegy három évtizedig tartó, ellenkező előjelű általános hazai gyakorlatról sem, amikor is a levéltárosok szinte el voltak tiltva a történeti feldolgozó müvek készítésétől - miként azt egyes visszaemlékezésekből tudhatjuk - s szinte egyedül a szűkebb értelemben vett s ugyancsak fontos és az iratanyag kutatásához, feldolgozásához nélkülözhetetlen ki-