Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - C. Harrach Erzsébet: Ma álló klasszicista házakról a Belvárosban
alakításokat végeztek 1855-ben. 35 A Váci utca 44. sz. épületbelsőt 1843ban korszerűsítették. Szepesváry Antalnak tervezett Diescher Jánosa egy uj, félköralaprajzú lépcsőházat és a fűtés korszerűsítését 37 a földszint utcai lakásában. Az új lépcsőházat az udvar területéből hasította ki, és ezzel az átalakítással több helyiség ablaktalanná, a kapualj pedig aránytalanul hoszszúvá vált. A Váci utca 46 sz. telekre 1825-ben Brein Ignác készített tervet Buján ovics Lukács részére. 38 A jóváhagyási záradék tanúsága szerint a beadáskor teljes tervsorozatból csupán a földszinti alaprajz maradt ránk. A patkóalakú orsótérrel kialakított egykarú lépcsőből látható, hogy az épület egyemeletes, az udvari szárnyakban pedig istálló és kocsiszín volt. A lakások fütőkamrákból voltak fűtve. A tetőfedésnek cserépből kellett készülnie. A Váci utca 50. sz. alatti ház hosszabbik oldala a Nyáry Pál utcára néz, és eredeti bejárata ezen az oldalon volt. A műemléki helyreállítás előtt a Váci utca felől nyilt a később kialakított kapualj. Az épület eredetileg egyemeletes volt. 1837-ben Neumayer Tódor megbízta Hild Józsefet az épület átalakításával, ekkor építették ki a II. emeletet és klasszicista részletképzésü homlokzatát. 39 A Nyáry Pál utcai 18 tengelyes oldal a főhomlokzat, ennek közepén kéttengelyes a középrizalit a bejárati kapuval. A T alaprajzú gazdagkapualj hevederivek közötti csehsüveg és dongaboltozat szakaszokkal fedett, a falsíkok is eszerint tagoltak. A hevederek kazettákkal díszítettek. A főlépcsőház elliptikus alaprajzú, a kapualj udvar felőli előcsarnokából nyilik. A kör alaprajzú személyzeti lépcső az épület hátsó részén található. 40 A páratlan oldalon a 43. sz. épületről vannak adataink. 1839-ben Hild Károly a Leopoldgasse 197. sz. telekre nyújt be engedélyezési terveket. 41 A 198 sz. alatti telekszomszéd Tirral Szabó. Az árvíz idején a területen a víz nyolc láb magas volt, igy szinte elérte az ablakok záradékát. Az épület U alaprajzú beépítéssel épült, zárt sorban, az utca felőli oldalon kéttraktusos, az udvari oldalon egy-egy traktusos, az emeleten függőfolyosóval. A kör alaprajzú lépcsőház a kapualjból nyilik. A lakószobák fütőkamrából vagy a konyhából fűthetők. A homlokzat a földszinten vállpárkányra futó ivezetes, az emeleten egyenes szemöldökpárkányú és keretezett ablakokkal kialakított. Tovább haladva a Váci utcán, a páratlan oldalon álló 51-59. sz. épületek mint a 19. sz.-ból valók. A Szépitő Bizottmány fondjában ezekről is található tervanyag. A Váci utca 55 sz. alatti telken már állt egy egyemeletes lakóház. Ezt alakította át és bővítette von Trifonovits János megbízásából Diescher József. A tervet 1847-ben nyújtják be. 42 Az átalakítás során egy udvari szárny beépítésével egy zárt udvaros beépítésű lakóház keletkezik. Teljesen új az épület csatornahálózata, utcai homlokzata, kapualja, lépcsőházai, fűtésrendszere és WC-blokkja és a teljes második emelet. A hevederekkel osztott öt boltszakaszos kapualjból nyilik a patkó alakú egykarú lépcső, az udvari csigalépcső az új szárny végén került kialakításra. Az átalakítás során a lakások előszobás, szoba, konyha, kamrás egységekké válnak. A fűtés fütőkamrákból történik. A homlokzat klasszicista részletképzése ellenére inkább eklektikus jellegű. A földszinten a középtengelyben két levéldiszes fejezettel megformált lizéna között látható a szegmenszáródásu kapu, és két-két ablak. A földszinti homlokzatfelület quaderezését a teljes homlokzaton átfutó könyöklőpárkány, a szalag-