Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

IV. Levéltártörténet - Szerényi Imre: Tíz éves az Országos Vízügyi Levéltár

iratok a Magyar Országos Levéltárba kerültek. A többit a Vizgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) ó'rizte, 1968-ban került a Vizügyi Dokumentációs és Továbbképző' Intézethez (a VIZDOK-hoz), ahol az Országos Vizügyi Hivatal egyes jogelőd szerveinek mintegy 140 iratfolyóméter terjedelmű - iratokból és tervekből álló -, anyagával bővült. Önálló vizügyi szaklevéltár szervezését az Országos Vizügyi Hivatal (a továbbiakban OVH) Elnöki Kollégiuma 1972. jan. 10-én hozott döntésével határozta el. A Vizügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet keretei között Vizügyi Múzeum és Szaklevéltár előkészitő csoportot hoztak létre, amely 1972 folyamán hozzákezdett a gyarapítási munkához, és átvette az OVH jogelőd szerveinek mintegy 250 iratfolyóméternyi anyagát. A szaklevéltári csoport 1972. ápr. 1-től már bizonyos fokú szervezeti önállóságot kapott, de hely és működési feltételek hiányában csak 1975 első felétől kezdődően lehetett hozzáfogni a szervezett munkához: ekkor került a Levéltár jelenlegi, (Újpest, Dunasor u. 15.) épületébe és helyiségeibe. A gyűjtés szempontja A begyűjtés kezdeti szakasza bizony sokszor "iratmentés" jellegű volt. Tehát a vizügyi szervek padlásain, de legtöbbször sajnos pincéiben található összes iratanyagot beszállították az újpesti raktárakba. Itt történt az iratanyag átválogatása, azaz, "megtisztították" a selejttől, az értéktelentől. Később a Levéltár munkatársai ezt már a helyszinen elvégezték, tehát a Levéltárba csak a történeti értékű vagy a népgazdasági érdekből tartós megőrzést kivánó dokumentáció került. Jelentős történeti értékű iratokat, terveket és térképeket találtak a vizügyi igazgatóságok elődjeinek tekinthető kultúr- és folyammérnöki hivatalok fennmaradt anyagában, a megszűnt vizgazdálkodási társulatokéban. Sajnos nem sikerült mindent megmenteni, az a téves szemlélet, hogy "ami a napi munkához már nem kell, az értéktelen papir", hatalmas pusztitást végzett. Sok értekezés, térkép és tervrajz ment tönkre a jő szándékkal szervezett helytörténeti kiállításokon. Gyakran nemzeti múltunk pótolhatatlan emlékei pusztultak igy el vagy mentek veszendőbe. Hanyagság, nemtörődömség? Ezt nem állithatjuk egyértelműen. A vizügyi szerveknél talán nagyobb az ügyviteli fegyelem, mint más ágazatokban. Ez abból is adódhat, hogy a "vizes" szakemberek - a maradandó, hosszútávra épitett létesítmények miatt - kénytelenek gyakrabban visszanyúlni a régi tervekhez, térképekhez. Ennek ellenére még ma is előfordul, hogy egyes vizügyi szerveknél, intézményeknél nem törődnek igazán az irat "születés utáni" sorsával. Az OVH elnöki utasitások pedig aprólékos gonddal foglalkoznak az iratok "sorsának" egyengetés év el, de sajnos ez nem elég... A jelenleg a Vízgazdálkodási Intézet (mint levéltárfenntartó) keretei között működő Levéltár jogi, szervezeti és működési feltételeinek végleges rendezése tehát 1977-ben történt meg. Az OVL létrehozásával intézményes keretek között lehetett biztosítani, hogy a vizügyi államigazgatási és vizgazdálkodási ágazat egymást csak részben fedő szervezeti körébe tartozó szervek nagy mennyiségű és jelentős történeti értéket képviselő iratainak őrzése, feldolgozása, kezelése, feltárása és kutatása korszerű formában valósuljon meg. Végleges megoldást jelentett ez